Ukrán hackereket sejt a kormány a kataszteri hivatal elleni kibertámadás mögött

Richard Takac
Pozsony |

A kataszteri hivatal elleni kibertámadással foglalkozott ma reggel az ország biztonsági tanácsa, amelynek a kormányfő mellett tagja a köztársasági elnök. A hivatal informatikai rendszerét feltehetően külföldi hackerek törték fel, és titkosították a teljes adatbázist. A titkosítás feloldásáért egyes információk szerint több millió dollárt követelnek. A kormány képviselői szerint a lakosság adatai nem vesztek el, a kataszteri hivatalban a biztonsági mentés megtörtént, senkinek a vagyonát nem fenyegeti veszély.

Hat nap elteltével az ország biztonsági tanácsa is tárgyalt a Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Hivatal elleni kibertámadásról, amelyre a rendelkezésre álló információk alapján még vasárnap került sor. Feltehetően külföldi hackerek zsarolóvírussal tették elérhetetlenné a kataszteri hivatal adatbázisát, az adatokat valószínűleg el is lopták, és egyes sajtóinformációk szerint csak több millió dollárért cserébe lennének hajlandóak visszaszolgáltatni azokat. A kataszteri hivatalok a héten ki sem nyitottak, egyelőre még azt sem lehet tudni, hogy mikorra tudják helyreállítani a hackkerek okozta károkat, illetve egyáltalán helyre tudják-e állítani. 

Richard Takáč (Smer) mezőgazdasági miniszter szerint a lakosság vagyonát nem fenyegeti semmilyen veszély. 

Meg tudom erősíteni, hogy nem fenyegeti veszély senkinek sem a tulajdonát

 – jelentette ki a miniszter. 

Szerinte az ellentzék hazugságokat terjeszt, amikor azt állítja, hogy elveszhet bárkinek a vagyona. „El kell azonban ismerni, hogy a legnagyobb kibertámadásról van szó Szlovákia történelmében” – mondta a miniszter.

Azt állítja azonban, a biztonsági mentés rendben megtörtént, adatok nem vesztek el. A miniszter szerint ilyen támadás érte a napokban az Orosz Federációt is. 

Komoly a gyanú, hogy az ilyen támadások Ukrajna bizonyos részéről indultak

 – gyanúsította meg Ukrajnát Takáč. 

Az "ukrán szálat" megerősítette Robert Fico kormányfő is, aki a parlament európai ügyi bizottságában magyarázta karácsony előtti moszkvai útját. Szerinte ez az egyik munkaváltozat, és azt is kijelentette, hoyg a hackerek munkáját belülről is segíthette valaki.

 

A kataszter állítólag jövő héten már működhet

A miniszter tájékoztatása szerint az adatok ugyan megvannak, de az informatikai rendszer, amely ezeket kezelni tudná, megfertőződött, ennek megtisztítása jelenleg is folyik. 

Bízom benne, hogy jövő héten az egyes kataszteri hivatalok fokozatosan elkezdik a működésüket

 - mondta a miniszter.  

A rendszer azonban csak később áll össze egy egésszé, kezdetben minden helyi kirendeltség önállóan működik majd. “A kérvényeket az adott kirendeltségben dolgozzák majd fel, nem küldik a központba, arra csak fokozatosan kerül sor” - tájékoztatott Takáč. 

Ivan Ivančin, az informatikai minisztérium államtitkára is megerősítette, hogy adatok nem vesztek el. 

Minden adatról biztonsági mentés készült, azokhoz nem fértek hozzá és teljesek. A polgár és a vagyona közti kapcsolat nem veszett el

 - jelentette ki az államtitkár. Szerinte a támadást az ország kiberbiztonságáért felelős szervek észlelték és azonnal működésbe léptek. Megerősítette, hogy a támadás az infrastruktúra ellen irányult. “Mindent megteszünk, hogy ezt az infrastruktúrát mielőbb működőképessé tegyük” - mondta Ivančin. A hivatalok működését fokozatosan indítják majd el, utolsóként a központot teszik elérhetővé, mert szerinte ez volt a támadás kiindulópontja.  

Politikai felelős nincs

A kormányból egyelőre még senki sem vállalta a felelősséget, a biztonsági tanács ülése után sem tették ezt meg. Richard Takáč szerint most még korai a felelősségvállalásról beszélni, akár az ő, akár a kataszteri hivatal igazgatója, Juraj Celler részéről. A hivatal a törvény szerint valóban önálló, elnökét a kormány választja meg, a mezőgazdasági miniszter javaslatára. A jelenlegi elnökét, Juraj Cellert Richard Takáč (Smer) mezőgazdasági miniszter javaslatára választotta meg a Fico-kormány. A kialakult helyzetért azonban a tárcavezető sem vállalja a felelősséget. 

Előbb meg kell szerezni minden szükséges információt, minden adatot, és elsősorban azt kell megtudni, hogy mi hogyan történt

 - mondta a mezőgazdasági miniszter. Ő is az ellenzéket fenyegette, szerinte ugyanis elképzelhetetlen, hogy valaki a vagyona elvesztésével fenyegeti az embereket, ahogyan azt az ellenzéki pártok tették. 

Az ellenzék a belügyminiszter fejét követeli

Az ellenzék egyelőre Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter fejét követeli, szerintük általában ő a felelős az állami szervek biztonságáért, beleértve az informatikai biztonságot is. 

Normális országban a belügyminiszter már régen lemondott volna hasonló helyzetben

 – jelentette ki Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia elnöke.  

A belügyminiszter szerint folyik az ügy büntetőjogi kivizsgálása is, ennek az eredményét is meg kell várni. Az állami szervek kibernetikai biztonságával azonban már foglalkozni szeretne, pedig korábban még arról beszélt, hogy minden szerv önmaga felelős az informatikai rendszereinek a biztonságáért. 

A biztonsági tanácson elfogadtunk egy dokumentumot, amely tartalmazza azokat a lépéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az ilyen eseteket elkerülhessük, és a belügyminiszter védelmet nyújthasson ennek a hivatalnak is a kibernetikai támadások ellen

 - mondta Šutaj Eštok. Ő elégedett a rendőrség és a titkosszolgálatok megelőző munkájával is.  

Újra támadta az ellenzéket, amely szerinte nem tud mást, csak rémhíreket terjeszteni és megosztani a társadalmat. Ő is megerősítette, hogy a hivatal adatai nem vesztek el, a biztonsági mentések rendben megtörténtek.  

A hivatal biztonsági rendszere több sebből vérzett

Sajtóinformációk szerint a hivatal kiberbiztonsági rendszere több sebből vérzett. Az STVR információi szerint az informatikai rendszert csak egy elavult vírusirtó program védte. A hivatal korábbi igazgatója, Ján Mrva az aktuality.sk-nak azt mondta, hogy az előző kormány idején elindult az informatikai rendszer biztonságának felülvizsgálata, de azt a Fico-kormány idején kinevezett új vezetés leállította, és a hivatal informatikai szakembereit, vagy legalábbis azok egy részét elbocsátották, és külső cégeket bíztak meg a feladatok ellátásával. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?