Tisza István paktumtárgyalásai a szlovákokkal

Ebben a kontextusban szinte teljesen elsikkadnak azok a tárgyalások, melyeket 1914-től Tisza István folytatott a szlovák nemzeti mozgalom vezetőivel egy nemzetiségi paktum létrehozása érdekében. Bár ez volt a dualista korszak egyetlen közeledési kísérlete, a világháború alatt megváltozott erőviszonyoknak köszönhetően már nem hozhatta meg a kívánt eredményt.

A századfordulóra a nemzetiségi kérdés a dualista Magyarország egyik legakutabb problémájává vált, hiszen az itt élő nem magyar népek ekkor már kiépítették saját gazdasági és politikai mozgalmaikat, 1901-re pedig közös politikai fórumot is alakítottak a parlamentben. Fő céljuk a nemzeti egyenjogúság és a területi autonómia kiharcolása volt, de rövid távon készek voltak a konszenzusra az 1868-as nemzetiségi törvény alapján, vagyis legfőbb követelésük az ebben biztosított kulturális, oktatási és nyelvi jogok érvényesítése volt. Ez az igény találkozott Tisza István új nemzetiségpolitikai kísérletével.

Tisza a nemzetiségeket feleslegesen felingerlő „tűszúrások és tyúkszemre lépések politikája” helyett mozgalmaik integrációját szorgalmazta, bizonyos követeléseik teljesítésével. Elgondolása szerint „először is erősítenünk kell az állam kezét, az izgató elemeknek aknamunkájával szemben, erősíteni kormányzati és rendészeti téren és erősíteni kell a büntetőjog megfelelő módosítása terén. De azután baráti jobbot kell nyújtani mindazoknak, akik hajlandók velünk a testvéri megélhetés útjára lépni, és elhárítani az egymás megértésének útjából az itt felgyűlt akadályokat. Mert ne higgyük azt, hogy itt akadályok nincsenek, és ne higygyük azt, hogy sok tekintetben mink is ne lennénk hibásak abban, hogy itt akadályok vannak”, melyek elhárítására „el kell ismernünk jogukat: nyelvük, vallásuk, kultúrájuk fenntartásához, ápolásához, gondozásához”.

Ennek az elgondolásnak a jegyében kezdett tárgyalni Tisza István a legerősebb hazai nemzetiségi mozgalommal, a románnal. A miniszterelnök az 1868-as nemzetiségi törvény betartásáért cserébe a másik fél politikai követeléseinek feladását kérte, így a tárgyalásokon eredmény nem született. A Tisza-féle kísérlet politikai hatása a kudarc ellenére is nagyon nagy volt, mivel a román-–agyar paktum szolgált volna a későbbiekben mintául a többi nemzetiséggel való megegyezéshez.

Az 1910-es években a nemzetiségi oktatás ügye jelentette a legégetőbb problémát, hiszen az Appo-nyi-féle iskolatörvényeknek köszönhetően a nemzetiségi iskolák száma drámai mértékben csökkent. E folyamat visszafordítására Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi miniszter tett kísérletet, aki állást foglalt a nemzetiségi nyelvek oktatása mellett az elemi iskoláktól egészen az egyetemig.

Tisza a szlovákokkal csak 1914-ben, a világháború kitörése után kezdett el tárgyalni, mivel magyar részről a gyenge nemzeti mozgalmakat egyfajta cseh „kreatúrá”-nak tekintették. Ennek a sajátos megítélésnek köszönhetően a probléma rendezését a románokkal ellentétben sokáig nem a tárgyalásoktól, hanem a cseh–szlovák ellentétek kihasználásától, a kemény rendőri- és határrendészeti fellépéstől, az iskolatelepítésektől, a magyarosító egyesületek alakításától, valamint a különféle gazdasági könnyítésektől és segélyakcióktól remélték. Ez a koncepció alapvetően téves volt, hiszen a szlovák nemzeti mozgalom ekkorra már túllépett a korábbi szűk, értelmiségi kereteken és tömegmozgalommá vált. Ennek több központja is volt (pl.: Zólyom, Nagyszombat, Rózsahegy, Liptószentmiklós), melyek hitelszövetkezeteik, bankjaik, gazdasági egyesületeik, olvasóköreik, anyanyelvű sajtótermékeik révén megfelelő gazdasági és kulturális hátteret nyújtottak a mozgalom számára. A szlovák politikai elit még a századforduló után is alapvetően a magyar állammal való kiegyezéstől várta a szlovákkérdés megoldását, de voltak hívei a cseh és az orosz orientációnak is, míg egyesek a trónörökös Ferenc Ferdinánddal vagy a polgári radikális Jászi Oszkárral léptek szövetségre.

Szlovák–magyar relációban az első kapcsolatfelvételre 1914 augusztusában került sor, amikor Matúš Dula, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke levelet írt Tisza István miniszterelnöknek, hogy az orvosolja a világháború kitörése után őket ért sérelmeket. 1914 nyarán, a háborús hisztériának köszönhetően a szlovákokat több atrocitás érte (indokolatlan letartóztatások, a szlovák bankok átvilágítása, a Slovenský denník című újság betiltása stb.), a sajtóban megjelent uszító írások hatására pedig néhol még összetűzések is kirobbantak. Dulát a miniszterelnök VIII. 25-én audiencián fogadta, ahol megígérte a szlovák sérelmek orvoslását, a betiltott Slovenský denník működését pedig újból engedélyeztette. Bár több személyes találkozóra nem került sor, közvetítőn keresztül még évekig tartották egymással a kapcsolatot.

A világháború alatt a szlovák nemzeti mozgalom nem volt egységes, mivel egyik része a magyaroktól, a másik pedig a csehektől várta sorsuk jobbra fordulását. Mivel nem lehetett tudni, melyik irányzat kerekedik felül, magyar részről a fő cél a szlovák–cseh kapcsolatok felszámolása és a szlovák politikai elit újbóli engedmények útján történő megnyerése volt. Ennek jegyében 1915 folyamán a szlovák nyelvű sajtó jó részét kormányzati ellenőrzés alá vonták, majd szlovák (Svetozár Hurban Vajanský, Jozef Pazarik) és magyar résztvevőkkel összehangolt sajtókampány indult a csehszlovák kölcsönösség eszméje ellen. Ezzel párhuzamosan Jan Mudroň kampánykörútra indult, hogy egy, a csehszlovák eszmét elutasító, mérsékelt szlovák ellenzéki pártot szervezzen, de kísérletének ekkor már nem volt kellő hatása.

1915-ben szlovák kezdeményezésre megkezdődtek a szlovák– magyar tárgyalások is, és Tisza román mintára szintén paktumot ajánlott egy hűségnyilatkozat, illetve a csehekkel való kapcsolat megszakítása fejében. Viszont a szlovák nemzeti mozgalmon belül ekkorra túlsúlyba kerültek a csehszlovák irányzat hívei, és számukra Tisza nem tudott már igazi alternatívát nyújtani. Bár a világháború alatti kormánypolitika jóval toleránsabb volt a korábbinál, még a nemzetiségi törvényben foglaltakat sem biztosította maradéktalanul, míg a csehek teljes körű autonómiát és a Magyarországtól való elszakadást ígérték a szlovákok számára. ĺgy hát a csehszlovák orientáció hívei megvétózták az 1915. VIII. 20-ra tervezett találkozót.

Ezt követően a magyar fél a „szokásos” intézkedéseken túl (pl.: fokozott rendőri megfigyelés és határrendészeti felügyelet, Jan Mudroň kísérletének támogatása egy mérsékelt párt létrehozására stb.), már nem tudott újat nyújtani. Magyar részről 1917. augusztusában történt ugyan még egy kísérlet a szlovák–magyar nemzetiségi paktum aláírására, de ezt a csehszlovák orientáció hívei ismét megvétózták. Tisza István a világháború után is folytatni kívánta ezt a politikát, de az Oszt-rák–Magyar Monarchia felbomlása, illetve a forradalom alatt bekövetkezett halála miatt erre nem volt már lehetősége.