Tiltakozások a Kuciak-gyilkosság évfordulóján

Ján Kuciak-megemlékezés

Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásának évfordulójára több városban tüntetni fog a Tisztességes Szlovákiáért civil kezdeményezés, az elégedetlen gazdák pedig traktoros tüntetést tartanak. Több száz munkagép béníthatja meg a forgalmat országszerte.

Február 21-én lesz egy éve, hogy az oknyomozó újságíró Ján Kuciakot és jegyesét kivégezték nagymácsédi házukban. A Tisztességes Szlovákiáért e napon a fővárosban és más városokban is tiltakozó akciókat szervez, mivel követelései máig nem teljesültek. Továbbra sem tudni, ki rendelte meg a két fiatal meggyilkolását, ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy az ország tovább léphessen. „Megbízható kormányt követelünk, olyan kormányt és politikát, amely valóban az emberek szolgálatában áll, amelynek vannak elképzelései és megoldásai” – olvasható a szervezet felhívásában. Egyúttal emlékeztet, hogy a kettős gyilkossággal lelepleződött a társadalmat átszövő korrupció. Azt szeretnék, ha a közügyeket tisztességes hozzáállás, új politikai kultúra és az igazságosság jellemezné, nem pedig az arrogancia, a hazugság és a határtalan populizmus.

Emellett traktoros tüntetésre készülnek az elégedetlen mezőgazdászok. Február 18-án indulnak Bártfáról, Kassáról és Nagymihályból Pozsonyba, közben folyamatosan csatlakoznak hozzájuk a további tiltakozók. Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány viszont a pozsonyi elkerülőút építése miatt nem engedélyezi, hogy a traktorokkal bemenjenek a fővárosba. A gazdák azt szeretnék, hogy a parlament és a kormány érdemben foglalkozzon a gondjaikkal, fogadja el a kommaszációt, vagyis a földrendezést, továbbá a termőföld, az erdők és a víz védelmét, és számolja fel az agrárágazatban uralkodó korrupciót. Február 19-én néhány szlovákiai gazda Brüsszelben fog tiltakozni a hazai viszonyok miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?