Tibor Gašpar memóriazavaros hazugnak nevezte Slobodníkot

Tibor Gašpar

Bernard Slobodník egy hazudozó, és semmire sem emlékszik pontosan – jelentette ki csütörtökön a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) pénzügyőrségének korábbi vezetőjéről Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitány a bazini Speciális Büntetőbíróságon (ŠTS). Gašpar szerint Slobodník sokáig olyan gyógyszereket szedett, amelyek befolyásolták emlékezőképességét. Slobodník együttműködik a hatóságokkal és több korrupciós ügyben tanúskodik, ilyen Štefan Žiga vállalkozó ügyének csütörtökön folytatódó tárgyalása is.

A bírósági meghallgatáson Gašpar elmondta, rendőrfőkapitányként ő volt Slobodník főnöke. „Iveta Radičová kormányának 2012-es bukását követően jelentkezett, hogy visszatérne a rendőrségre. Rögtön a kormány bukását követően megkeresett, hogy visszajöhet-e” – mondta Gašpar. Hozzátette, Slobodník nem kaphatott magasabb szintű biztonsági tanúsítványt, mert ŠtB-s volt.

Gašpar állítása szerint Slobodník több bűncselekményt követett el Ľudovít Makóval, a Pénzügyi Igazgatóság Bűnügyi Hivatalának volt vezetőjével és a már elhunyt František Böhmmel. „Erről a tevékenységéről csak az úgynevezett Tisztítótűz (Očistec) akció aktáiból szereztem tudomást, az ügyben ellenem is eljárást indítottak, majd vádat emeltek” – jegyezte meg Gašpar. Szerinte Slobodníkot felkészítették arra, hogy egyes ügyekben megfelelő vallomást tegyen. Gašpar szerint politikai hátterű ügyekről van szó, és szerinte állítását hangfelvételek is igazolják.

Gašpar úgy véli, ezért cserébe a bűnüldöző szervek nem indítanak eljárás Slobodník egyes ügyeiben, és a már folyamatban levő ügyeit „atomizálják”. A volt rendőrfőkapitány azt is leszögezte a bíróságon, hogy sosem adott egyetlen beosztottjának sem törvénysértő utasítását, parancsot, és más módon sem kért egyiküktől sem törvényekbe ütköző dolgokat.

Sergej Romža, Štefan Žiga ügyvédje szerint Gašpar vallomásából két alapvető következtetést lehet levonni. „A tanú úgy jellemezte Slobodníkot, mint aki hazudik és súlyos memóriazavarai vannak, emellett függőséget okozó szereket szed. A vallomásából az is kitűnik, hogy sem ő, sem más vezető beosztású személy nem avatkozott be a védencemmel kapcsolatos eljárásokba” – mondta az ügyvéd.

Matúš Harkabus, a Különleges Ügyészi Hivatal ügyésze ebben az ügyben nem tartja kulcsfontosságúnak Gašpar vallomását. „Semmi olyan nem hangzott el, ami megkérdőjelezné a vádat” – jelentette ki újságíróknak.

A bíróság szeptember 8-ra napolta el a tárgyalás folytatását. A terv szerint akkor videokonferenciás kihallgatáson mondja el vallomását Marián Kučerka volt rendőr, aki jelenleg Bosznia-Hercegovinában tartózkodik.    

Štefan Žigát vesztegetéssel gyanúsítják, a vád szerint 2016 és 2020 között többször lefizette Slobodníkot, elsősorban a Hengerek-ügy (Valčeky) kapcsán. A vád szerint összesen legalább 85 ezer eurót adott át Slobodníknak, cserébe ezért egyes ügyekben nem indítottak eljárást a hatóságok, illetve Štefan Žiga információkat kapott egyes folyamatban levő ügyekről. A vádlott rokoni kapcsolatban áll Peter Žiga volt gazdasági miniszterrel, jelenlegi parlamenti képviselővel, aki visszautasítja az ellene felhozott vádakat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?