Közélet

Tetszik a Maticának a bátorkeszi kampány

Pozsony | Sajnálatosnak nevezte a bátorkeszi szlovák alapiskola beiratkozási kampánya kapcsán megjelent magyar reakciókat a Matica slovenská elnöke.
ÚJ SZÓ ONLINE

2014. január 29. 20:55

Marián Tkáč közleményében hangsúlyozta, hogy szerinte nem helyes, ahogyan a magyar közösség a szlovák alapiskola felhívására reagált.
 
Tkáč azt sem tartja helyesnek, hogy az Új Szóban megjelent tudósítás dehonesztálónak nevezte az iskola érveit, amelyek hibás magyarsággal próbálták meggyőzni a szülőket, azt állítva, hogy ha szlovák iskolába jár a gyerek, a járás határain túl sem fog félni megszólalni szlovákul. Lapunk a múlt héten azt írta: a helyi magyar alapiskolára és az egész magyar közösségre nézve dehonesztáló érvekkel kampányol a szlovák tannyelvű alapiskola. 
 
Az eset nagy felháborodást váltott ki, a helyiek sem tudták hová tenni a szlovák iskola lépését. A botrány kipattanása után a szlovák iskola igazgatója nem akarta kommentálni a kampányt. (vps, TASR)
 
Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
koronavírus

Rekordmagas a napi új fertőzöttek száma Szlovákiában

koronavírus

Ennyi új fertőzöttet sikerült azonosítani a járvány által leginkább sújtott régiókban az első napon

Igor Matovič

Matovič is besegít a tömeges tesztelés második napján

koronavírus

Életbe lépett a kijárási tilalom Szlovákiában

Dušan Kováčik

Indítványozta az ügyész Kováčik fogságba helyezését

gyászhír

25-tel nőtt a koronavírus áldozatainak száma Szlovákiában

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.