Területi társulást hozna létre Pest megye Nyitra megyével

Budapest |

<p>Egyhangúlag elfogadta a Pest Megyei Közgyűlés pénteki ülésén a szlovákiai Nyitra megye önkormányzatának a háromoldalú közös Európai Területi Társulás létrehozására vonatkozó javaslatát.&nbsp;</p>

Az European Grouping for Territorial Cooperationben (EGTC) a tervek szerint a fővárosi önkormányzat is részt venne, de Budapest még nem döntött a javaslatról – közölte a megyei önkormányzati hivatal sajtófőnöke az MTI-vel. Ambrus András elmondta, hogy a Nyitra megyeiek nemrég keresték meg a Pest megyei önkormányzatot az EGTC életre hívásának ötletével. Mivel a háromoldalú együttműködés „intézményesítése” a határon átnyúló kapcsolatok kiszélesítésének, illetve az uniós források hatékony felhasználásának is kiváló eszköze lehet, és elősegítené a Pest megyei Duna-stratégia megvalósítását, a közgyűlés pénteken megszavazta az önálló jogalanynak számító EGTC létrehozását.    A sajtófőnök tájékoztatása szerint az EGTC keretet nyújtana az európai államoknak, régióknak, illetve önkormányzatoknak akár az egyes térségekkel, akár más tagállamokkal, vagy államokkal a közös célok mentén létesítendő együttműködésekhez, ezen túl már 2014 és 2020 között is segítené a magyar-szlovák határon átnyúló együttműködési program megvalósulását. Ez főként az uniós és más pályázatokon való közös és hatékony szereplés szempontjából lenne fontos – magyarázta Ambrus András.    Az EGTC éppen a megye egyik fejletlenebb térségét, a Nyitra megyével határos Ipoly-mentét hozhatná leggyorsabban helyzetbe. Az EGTC-programokban többek között híd- és útépítés, illetve a határ menti települések találkozói szerepelnek – tette hozzá a sajtófőnök, aki szerint a háromoldalú együttműködés lendületet adna a korábban elfogadott Duna-stratégiának is.    A Duna-programban kilenc uniós tagállam - Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Németország -, továbbá öt unión kívüli tagállam - Bosznia-Hercegovina, Moldova, Montenegró, Szerbia és Ukrajna - vesz részt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?