Tényleg drogoznak a szlovákiai politikusok? Remišová válaszolt

remisova

Veronika Remišova a Plus Jeden Deň lapnak adott interjújából kiderül, hogy szerinte drogoznak-e a szlovák politikusok, visszatérne-e az OĽaNO-ba, valamint miben hasonlít Boris Kollár és Robert Fico. A Za ľudí elnöke Andrej Kiskára is kitért!

 

A Za ľudí elnökét az utóbbi időben elég sok nyomás érte a pártjában lévő ellentétek miatt. Ez végül azt eredményezte, hogy több tag távozott a pártból. Remišová most a Plus Jeden Deňnek adott interjújában többek között erről is beszélt.

Ha a jelenlegi kormányt pár szóval kéne leírnia, melyek lennének azok?

Kompromisszum nélküli harc a korrupcióval.

Mielőtt rátérünk a politikára, muszáj feltenni a kérdést, hogy Robert Fico sajtótájékoztatóján, amelyen Zuzana Plačkováról, a drogokról és a politikáról beszélt, többek között elhangzott: „Ne csináljunk úgy, mintha nem lenne probléma a kokainnal, mikor a kormány képviselőiről van szó”. Ez tényleg így van? Drogoznak a politikusaink?

Én csak a magam nevében tudok nyilatkozni, hogy sosem próbáltam drogokat, nem tudom, Robert Fico kire gondolt. De paradox módon, utoljára a drogokkal kapcsolatban akkor beszélt, mikor Peter Pellegrini Smer-elnök zsebéből kipottyant a fogpiszkáló.

Ne pletykákról, inkább személyes tapasztalatokról beszéljünk. A politikában eltöltött ideje alatt észrevette, hogy bármelyik politikusnak, legyen az koalíciós vagy ellenzéki, drogproblémája lett volna?

Még soha nem tapasztaltam ilyesmit. De az igaz, hogy meglehetősen konzervatív és aszketikus életet élek, nem járok vad bulikba. Korán reggel megyek dolgozni, későn megyek haza a munkából, és a legértékesebb pillanataim a családommal és a gyerekeimmel vannak. Ha van szabadidőm, akkor a természetbe és a hegyekbe megyek, így gyakorlatilag nincs lehetőségem kapcsolatba kerülni ilyesmivel.

A Radio Expres műsorában a mai helyzetet a Meciari időkhöz hasonlította. "Hasonló küzdelem volt, de a helyzet annyiban más volt, hogy akkor már tudtuk, ki a jó és ki a rossz" – majd hozzátette: "Most, hogy van egy olyan párt a koalícióban, amelynek retorikája megegyezik Robert Ficoéval, aki 12 éve igazságtalanságokat követ el, akkor nem csoda, hogy a társadalomban olyan a zűrzavar, amilyen". Az utalás a Sme Rodina pártra vonatkozott, mit értettél ez alatt? Hogy Boris Kollár rossz?

Boris Kollár nyilatkozatai meglepő módon összhangban vannak Robert Fico retorikájával. Tény, hogy a Smer-jelöltjei, barátai, támogatói és oligarchái hirtelen őrizetben találják magukat. Az együtt dolgozó vádlottak elismerik, hogyan adtak és kaptak kenőpénzt, sőt, legalább két vallomás is van arról, hogy Peter Pellegrininek pezsgősdobozban adtak kenőpénzt. Robert Fico taktikája válaszul a vádakra az, hogy értékzavart kelt az emberekben azzal kapcsolatban, hogy ki is valójában a maffia, és ki melyik oldalon áll…

Ön szerint mi a hasonlóság Boris Kollár és Robert Fico nyilatkozataiban?

Mindketten azt állítják, hogy a legmagasabb szinteken lévő korrupciót vizsgáló nyomozók valamiféle "új maffiát" alkotnak. Ez elfogadhatatlan.

Kollár mellett a Főügyészség vezetőjét, Maroš Žilinkát is bírálta. Nem kontraproduktív-e, ha ilyen módon jóra és rosszra osztja a jelenlegi kormányt, valamint a rendőrséget és az ügyészséget?

Mit gondoljanak az emberek arról, hogy Maroš Žilinka főügyész leállította a vietnami állampolgár elrablásának ügyét, amelynek Robert Kaliňák volt a főszereplője? Mit gondoljanak, amikor a kerületi ügyészség vádat emel a legmagasabb szintű korrupciót vizsgáló nyomozók ellen, miközben még a kerületi bíróság is azt mondta, hogy a vád alá helyezésük és őrizetbe vételük indokolatlan volt? Žilinka úrnak képesnek kell lennie arra, hogy megfelelően megmagyarázza tetteit. Ha az ügyészség tévedett, neki is bocsánatot kell kérnie. Mindezek után érthető, hogy az emberek elveszítik a rendszerbe vetett bizalmukat. Végül is a politikusok feladata, hogy rámutassanak a rendszer hibáira.

Galéria

Térjünk át az ön pártjára. Felbomlott a Za ľudí?

Nem bomlott fel. A pártnak 700 tagja van, és megfelelően működik. Vannak szakmai csoportjaink, és egy józan, nem populista alternatívát képviselünk, amely az igazságosság, a korrupció elleni küzdelem és a működő állam értékeit támogatja a kormányzatban.

Andrej Kiska a "A Za ľudí párt felbomlása" szöveggel írt nemrég bejegyzést.

Ezeket a kijelentéseket egy PR-kampány részének tekintem, amellyel az új könyvét akarja eladni. Valamivel fel kellett rá hívni a figyelmet.

Arra a kérdésre, hogy a pártnak van-e reménye az újraindulásra, Kiska nemrég azt válaszolta: "Minden az elnök és az elnökség kezében van, úgyhogy majd meglátjuk. De a legjelentősebb emberek elhagyták a pártot."

Ez Kiska úr véleménye. Személy szerint nagyon csalódott voltam például, amikor a választások után távozott, és otthagyta a pártot, valamint azokat az embereket, akik miatta csatlakoztak. Egyszerűen elfutott a harc elől. Azok, akik a pártban maradtak, összehasonlíthatatlanul több preferenciális szavazatot kaptak a választásokon, mint az egész csoport, amelyik kilépett. Ez önmagáért beszél.

Úgy hangzik, mintha egyáltalán nem érdekelnék a nézetei, de a pártválság idején találkoztak.

Mindig szívesen beszélgettem vele, de sokáig távol volt a párttól, és ez befolyásolta a dolgok megítélésében.

Van-e lehetőség a párt fent említett újraindítására, vagy máshol látja a politikai jövőjét?

Mindent megteszünk, amit csak tudunk, hogy ez megtörténjen. Hiszem, hogy a kemény munkát, a becsületes politikát és a feddhetetlenséget az emberek végül értékelni fogják.

Most Igor Matovič szavaira hivatkozom, aki azt mondta, hogy "Veronika csak elkóborolt egy időre", és hogy valójában soha nem hagyta el az OĽaNO-t.

Én ezt ilyen kollegiális szavaknak veszem. Szorosan együttműködünk az OĽaNO-val néhány törvénytervezet kidolgozásán, és a korrupcióellenes programmal kapcsolatban is egyetértünk.

Tehát nem zárja ki, hogy visszatér az OĽaNO-hoz?

Én vagyok a Za ľudí elnöke, és mi a prioritásainkra, a Szlovákiáért végzett munkára és hosszabb távon a helyhatósági választásokra fogunk összpontosítani. Nincs értelme most az összes többi alternatívát kommentálni.

Jakub Kubala, Plus Jeden Deň

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?