Templomtűz és lángoló gyűlölet 

Notre-Dame
Pozsony |

A Notre-Dame tetőszerkezetének leégése után a közösségi médiában futótűzként terjednek a gyűlölködő bejegyzések és az álhírek. Egyes felhasználók a muzulmánok, vagy éppen a francia elnök ellen uszítanak, de összeesküvés-elméletekből sincs hiány. 

A gyűlölködő megnyilvánulások központi eleme a kereszténység elleni vélt támadás. A közösségi médiában többen a muszlimok ellen uszítanak. Van olyan közismert szlovákiai magyar személy, aki a szerencsétlenségben azt véli felfedezni, hogy az iszlám meghódítja Európát. Mások Mekkára dobnának hidrogénbombát, de van, aki Emmanuel Macron francia elnök fejét követeli. 

Juhász Attila, a Political Capital főmunkatársa szerint amikor egy ilyen nagy figyelmet keltő, de ugyanakkor nem minden elemében megmagyarázható trauma történik, akkor az emberek hajlamosak arra, hogy valamilyen egyszerű magyarázatot keressenek rá.  

"Az ilyen összeesküvés-elméleteknek, álhíreknek a terjedése gyorsabb, minthogy a hatóságok valójában meg tudnák állapítani, mi volt a tűz oka" - mondta a szakértő.  

Juhász szerint az ilyen narratívák terjedésének kedvez az is, hogy például Magyarországon az emberek kormányzati szintről indított menekültellenes kampánynak vannak kitéve. 

Világszerte terjednek az álhírek 

A Notre-Dame tetőszerkezetének leégésével kapcsolatban világszerte terjednek az álhírek. A Buzzfeed szerint a közösségi médiában szervezett dezinformációs kampány zajlik. Az összeesküvés-elméletek terjesztéséről ismert álhíroldal, a szélsőjobboldali Infowars azt állítja, a szerencsétlenségnek a muszlimok örvendeztek. Más álhírek szerint a katasztrófa valójában terrortámadás volt. 

Több tucat Twitterfiók koordinált módon terjeszti azt a szintén hamis információt, mely szerint a katedrális mellett egy autóban gázpalackokat és "arab iratokat" találtak volna. Az interneten terjed egy hamisított videó is, amelyben a lángoló épület képei alá az „Allah akbar“ felkiáltásokat montírozták. 

Rémy Heitz párizsi ügyész a tűz okára vonatkozóan tegnap megerősítette, egyelőre semmi sem utal arra, hogy a tüzet szándékosan okozták volna.  

Nálunk is terjed a gyűlölet 

A párizsi székesegyház tetőszerkezetének leégése után a szlovákiai magyar felhasználók közösségimédia-felületein is gyűlölködő megnyilvánulások és muszlim-ellenes álhírek kezdtek terjedni. 

"Notre-Dame és a szomorú franciák! Megérett a világ a pusztulásra. Az iszlám csendben hódítja meg Európát! Ne hagyjuk!" - olvasható annak a Facebook-oldalnak az egyik bejegyzésében, amely az ismert gútai aktivista, Halász Béla nevét viseli. A bejegyzés egy olyan fényképet tartalmaz, amely azt ábrázolja, hogy két sötétebb bőrű fiatalember éppen átbújik az útlezárást jelző műanyagszalag alatt, közben pedig látszólag mosolyognak. A háttérben a lángokban álló párizsi templom látható. A kép több felhasználó egymástól független bejegyzésében is megjelent. Volt olyan, amely a "keresztény Európára" leselkedő veszély szimbólumának nevezte. 

A hozzászólások között pedig a következőket és hozzájuk hasonlókat is találtunk: "Remélem, a franciák Macron fejét veszik", "Nyugat-Európa elveszett", "A migráncsok mindenre képesek", "Valószínű ez a templom is a migráció áldozata lett!" A gyűlöletkeltő bejegyzések az erőszakosságot sem mellőzik: "Itt az ideje hidrogénbombát dobni Mekkára", "Őszintén remélem minden templomért 5 mecset fog égni". 

A bejegyzésekben a kép a készítésének valódi körülményei nélkül jelent meg. Nem tudni például, hogy a két férfi valójában kicsoda, így azt sem, hogy muzulmán vallásúak-e egyáltalán. A hamis hírt, mi szerint a Facebookon muzulmánok örömüket fejezték ki a tűz okán, szélsőjobboldali aktivisták kezdték terjeszteni. "Nincs alapja annak, hogy muszlim kinézetű férfiak mosolyogtak volna a tűzeseten" - írja hivatalos Facebook-oldalán a Political Capital. 

Gyűlöletet terjeszteni bűncselekmény 

A szlovák büntetőtörvénykönyv 423. paragrafusa bűncselekményként határozza meg a vallás, nemzetiség vagy bőrszín alapján elkövetett gyalázkodást. Az ilyen bűncselekmények elkövetői egytől három évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak. 2015-ben egy 25 éves csacai fiatal olyan online hirdetést adott fel, amelyben minden egyes agyonlőtt menekültért 25 eurót ajánlott. A bíróság akkor hároméves felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá. Később pedig holokauszttagadásért tartóztatták le. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?