Telitalálat

Az öregasszony félig futva érkezett a veje kapuja elé, szuszogva nyomta le a kilincset, de az zárva volt. Erzsike, hörgött, Erzsike, nyissátok ki, én vagyok! De a lánya nem jött ki a házból, vagy mert nem hallotta meg a kiabálást, vagy mert nem akarta meghallani az anyja keservét. A vejét nem merte szólongatni, rég nincsenek jóban, talán nem is voltak soha. Fújtatott, kezében görcsösen szorongatta a gyűrött kis csomagolópapírt.

Szédelgett a fáradtságtól, pedig csak öt házzal lakott lentebb az utcában, onnan futott át, de az is lehet, nem a futástól, sokkal inkább az idegességtől fáradt el.

Erzsike, nyissátok ki a kaput, szedte össze magát ismét, de a ház ajtaja most is csukva maradt. Rémülten kapaszkodott a zöldre mázolt kapufába, szeme bepárásodott, szíve nagyokat és rendszertelenül ütött, akár a megbolondult órája otthon, a falon. Már-már beletörődött, hogy ma kimarad életéből a hét, amikor a hátsó udvarból, a tyúkólak felől, kis unokája robogott elő, Zénót, tarka korcskutyájukat kergetve maga előtt. Misike, engedd be a nagyanyádat!

Misike engedelmesen a kapuhoz ügetett, de nem tudta megforgatni a zárban a kulcsot. Nem tudom kikulcsolni, mama! Próbáld meg kihúzni a kulcsot a zárból, és nyújtsd ide nekem a résen keresztül. Misike nagyra tátott szájjal látott hozzá a számára szokatlan művelethez.

Maga meg hogy került ide, szisszent fel Sándor, a veje, amikor meglátta befelé nyomakodni a házba. A kapu zárva volt, vagy nem volt zárva? Zárva, zárva, fújtatott megint az öregasszony, kiabáltam, hogy nyissátok ki. Nem hallottuk, morogta keskenyen maga elé a lánya, meg se fordulva a tűzhelynél. Gondoltam, hogy nem hallottátok. Szerencsére a Misike beengedett. Kurva nagy szerencse, vakkantott Sándor, és kicsörtetett az udvarra.

Csönd állt a két nő közé. Nem kezdődik még? Nem. Ez megnyugtatta az öregasszonyt. Körbenézett, de minden olyan volt a konyhában, mint máskor. Nem ül le, anyám, kérdezte nagy sokára a lánya. De, fájnak a lábaim. Bekapcsolnád? Még nincs itt az ideje. Jól van, csak el ne szalasszuk. És ha elszalasztjuk, akkor meg mi van? Semmise nincs. Az öregasszony nem válaszolt. Egész héten erre a pár percre készült, ez jelentette számára a hét, de több, a lét értelmét. Rápillantott a csomagolópapírra, azon rendben volt minden.

Nem kínálták. Szomjúságot érzett, de hazamenni már nem mert, kérni meg nem akart. A veje zörgött át a konyhán, jól ül, kérdezte, de nem várt választ. A rádió… nyöszörgött bátortalanul. Majd Erzsi bekapcsolja, ha eljön az ideje.

Kint már virágoztak az orgonák, illatuk mámorítóan dőlt be a nyitott ablakon, elnyomva a közeli szemétlerakó állandó, nehéz bűzét.

Végre bekapcsolta. Közelebb húzódott a kopott kis zsebrádióhoz, melynek hátuljára a laposelemet befőttesgumival erősítették oda. A csomagolópapír letépett kis darabja a viaszosvászon terítőre hullott. Erre voltak ráírva a számok. Minden héten más szám. A bemondó hozzákezdett a lottóhúzás közvetítéséhez. Első szám a… 16. Egy találatom van, rikkantotta az öregasszony. No hiszen, azt még nem kenheti rá a kenyérre. A második szám a… 75. Az is van, jött izgalomba az öregasszony. A harmadik szám… a 3. Az is van, suttogta. A negyedik szám a… 14. Az is van, remegtette az öregaszszony. Sanyi, kapta el a betoppanó férje kezét Erzsi, ezt nézd meg, Sanyi… Az ötödik szám… a… 89.

Dermedt csend zuhant a konyhára.

Ötöse van, tényleg ötöse lett volna, ragadta ki a kezéből a papírt Erzsi. Nem lett volna, hanem van. Mama, ébredjen fel, magának nincs is lottója, csattant fel Sanyi. Minek ahhoz lottó? A számok stimmeltek. Ötösöm van, nevetett boldogan, és ebbéli boldogságában elindult hazafelé. Emezek döbbenten álltak a konyha közepén, meg sem hallva, hogy becsapódik az öregasszony mögött a kapu.

Mondtam, hogy vegyünk neki lottót, megmondtam, nyöszörgött sírós, szemrehányós hangon Erzsi. Mondtad. De nem vettünk. Ötöse lett volna. Hallom… A mi zsebünkből lopta ki a vén kurva ezt a pénzt is. Most még jobban utálom, mint eddig, hogy ott rohadna meg, ahol van, rázta meg a fejét Sanyi, és hitetlenkedő arccal indult ki az udvarra, hogy fakardot faragjon a Somán lovagló Misikének. Egyszer még megölöm, szólt vissza elrekedten, de Erzsike nem hallotta a fenyegetést a saját zokogásától.