Közélet

Tarol a madárinfluenza: egyre drágul a tojás

Pozsony | Húsvétig ugyan még öt hetünk van hátra, az ünnepkör egyik legismertebb szimbólumához, a tojáshoz azonban már most is drágábban juthatunk hozzá, mint tavaly ilyenkor, és az elkövetkező hetekben az árak további növekedésére kell felkészülnünk.
author
Molnár Iván

2021. február 26. 12:00

tojás
Jelenleg egy tízdarabos csomagolás ára átlagosan 1,47 euró. - TASR/AP-felvétel

A koronavírus-járvány miatt a média nagy része ugyan nem foglalkozik vele, ettől azonban még tény, hogy Európa-szerte rohamtempóban terjed a madárinfluenza. „Ehhez hasonló járvány Európában legutóbb öt éve, 2016-ban volt, a gócpontok száma ezúttal ráadásul soha nem látott ütemben nő” – állítja Monique Eloit, a párizsi székhelyű Állategészségügyi Világszervezet (OIE) vezérigazgatója. A legsúlyosabb helyzetről Lengyelország számolt be. Északi szomszédunknál – amely az Európai Unió legnagyobb baromfitenyésztő országa – eddig már több mint 5 millió baromfit kellett leölni a madárinfluenza miatt. Hasonló a helyzet azonban több más európai országban is, ami a tojásárakra is rányomja a bélyegét.

Tartós áremelés

A drágulások Szlovákiát sem kerülik el. „A tojáshoz már most is nagyjából 6 százalékkal drágábban juthatunk hozzá, mint tavaly ilyenkor. Jelenleg egy tízdarabos csomagolásért átlagosan 1,47 eurót kérnek az üzletekben” – mondta el lapunknak Lenka Buchláková, a FinGO.sk pénzügyi tanácsadó társaság elemzője, aki szerint a drágulás egyértelműen a madárinfluenza számlájára írható. „Az árak növekedéséhez ezen kívül azonban hozzájárult a koronavírus-járvány is, amely miatt megugrottak a termelők költségei. A két járvány összeadódása miatt további drágulásra kell felkészülnünk. Az elkövetkező hetekben az említett tízdarabos csomagolású tojás ára az 1,55 eurót is meghaladhatja” – tette hozzá Buchláková. Szerinte azonban a nagyobb üzletláncok idén is meglephetnek bennünket, hiszen ezek a húsvéti ünnepek előtt általában akciós árakon kínálják a tojást, vagyis akik olcsóbban szeretnének hozzájutni, azoknak továbbra is érdemes lesz böngészniük az üzletláncok árukatalógusait.

„Egy évvel ezelőtt még az is gondot okozott, hogy a járvány kitörése után a lakosság megrohamozta az üzleteket, attól tartva, hogy a megszorítások miatt áruhiány alakulhat ki. Ez utóbbi ugyan nem vált valóra, az üzletek ugyan képesek voltak rugalmasan reagálni a hirtelen megugrott keresletre, épp a kereslet látványos növekedése miatt azonban növelhették az áraikat, vagyis a vásárlók végül az önhibájukból voltak kénytelenek nagyobb összegeket hagyni az üzletekben” – mondta el Buchláková. Szerinte azonban a vásárlók tanultak a hibájukból, és idén már nem kell számítanunk hasonló helyzetre.

Uniós körkép

A rendkívül rossz járványhelyzet miatt a lakosság nagy része ugyan továbbra sem ruccanhat át a szomszédos országok üzleteibe egy-egy kisebb-nagyobb bevásárlásra, aki azonban ezt megteheti, a tojással kapcsolatban számukra sem szolgálhatunk jó hírekkel. A magyarországi Baromfi Termék Tanácsba tömörült tojástermelő vállalkozások szerint elkerülhetetlenné vált az árak emelése. A szabadföld.hu portál szerint Magyarországon a legkisebb méretű, 45-50 grammos tojás darabja 40 forint körüli, a nagyobbak 50- 60 forintért kaphatók. Persze az ár attól is függ, hogy a tojás ketreces, mélyalmos, szabadtéri, netán biotermelésből származik-e, az utóbbi ára akár 70 forint fölé is mehet. Az előrejelzések szerint az áremelkedés a következő időszakban is folytatódhat.

Hasonló a helyzet Lengyelországban is. „A tojás nagykereskedelmi ára nálunk január végére nagyjából 18-20 százalékkal nőtt” – nyilatkozta Katarzyna Gawronska, a lengyel tojástermelők szakmai kamarájának az igazgatója. A tojáshoz drágábban juthatnak hozzá azonban a legnagyobb uniós tagországokban, Franciaországban és Németországban élők is. A magyar Baromfi Termék Tanács szerint a nagy kérdés, hogy a termelők hogyan bírják majd a költségek növekedését – sokan veszteségessé válhatnak, sőt tönkre is mehetnek. Ha ez bekövetkezik, a tojástermelés is tovább csökkenhet, még inkább erősítve a magas árakat.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Beňová Sylvia, az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) szabályozótanácsának a tagja és Élesztős Pál energetikai szakértő, a Szövetség energiaügyi tanácsadója volt az Új Szó-stúdió vendége. A műsorvezető, Czímer Gábor (Fotó: Somogyi Tibor)

Az energiaválságról beszélgettünk az Új Szó-stúdióban

Baleset történt pozsonyban

Megállóba hajtott egy részeg sofőr Pozsonyban, legalább öten meghaltak

busz k

Ingyenes lesz a városi buszközlekedés Dunaszerdahelyen

szélvihar

Riasztást adtak ki szélvihar miatt hétfőre!

baleset k

TRAGÉDIA: Borzalmas kínok között hagyta meghalni munkatársát egy férfi

új szó

Miről ír a hétfői Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.