Tárgyal a Híd és az MKP

Pozsony |

<p>Elfogadta a Magyar Közösség Pártja (MKP) a Híd meghívását, és holnap egyeztetnek a megyei választások kapcsán folyó regionális tárgyalásokról. A Híd múlt héten hívta tárgyalni az MKP-t, mert Bugár Béla szerint a tárgyalások több régióban is elakadtak.&nbsp;</p>

 

„Besztercebánya megyében járási szinten sikerült megegyezni a jelöltek számában is, de máshol ezek a tárgyalások leálltak” – indokolta lapunknak a kezdeményezést a Híd elnöke, aki szerint a központból kellene új impulzust adni a regionális tárgyalásoknak. Berényi szerint több járásban megvan a hajlandóság a megyei választásokon való együttműködésről szóló tárgyalások folytatására. Az MKP két új témát is javasolt a tárgyalásra, amit Bugárék is elfogadtak. „A megyei választások mellett beszélni szeretnénk a nemzeti minimum megvalósításáról és az államfőválasztásról is” – mondta lapunknak Berényi József, az MKP elnöke. A két párt és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának képviselői által aláírt kisebbségi minimumban leírtak megvalósítása ugyanis az MKP szerint akadozik. „Nem szeretnénk, hogy ez a dokumentum fokozatosan feledésbe merüljön” – mondta lapunknak Berényi. A köztársaságielnök-jelölt kapcsán a lehetséges jelöltekről beszélne az MKP. A Híd első körben a Népi Platformon belül, vagyis a KDH-val és az SDKÚ-val szeretne megállapodni, de a jelöltjük támogatásáról tárgyalni akar az MKP-val is, ha erre a pártban lesz igény. „Ha sikerül megegyezni a Népi Platformon belül, akkor minél szélesebb támogatói kört biztosítunk a jelöltnek” – mondta lapunknak Bugár. Az MKP azonban saját jelölt indítását fontolgatja. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?