Taraba: Nem osztjuk újra a minisztériumokat

Tomáš Taraba

Nem lesz kormányátalakítás – erősítette meg Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter a TA3 V politike című vasárnapi műsorában. Házelnökként Andrej Dankót, az SNS elnökét tudja elképzelni, de a végső döntést a Hlasnak kell meghoznia. 

„A kormány élvezi a polgárok támogatását, a legcsekélyebb ok sincs arra, hogy kormányátalakításba kezdjünk” – jelentette ki Taraba, aki az ezzel kapcsolatos híreket „nonszensznek” és valótlannak nevezte. Cáfolta, hogy őt neveznék ki a gazdasági tárca élére, valamint azt is, hogy más miniszteri posztokon is változások történnének.

Meglátása szerint az, hogy Andrej Danko, az SNS elnöke lesz-e az új házelnök, a Hlas nagyvonalúságán múlik. Hozzátette, nem áll fenn annak veszélye, hogy emiatt felbomlik a koalíció, hiszen senki nem zsarolja a másikat. Mint mondta, erről még nem beszéltek a koalíciós tanács ülésén.

Taraba vitapartnere Martin Dubéci, a Progresszív Szlovákia (PS) képviselője volt, aki nem tudja elképzelni, hogy a PS támogatná Danko kinevezését. „Danko másról sem tud beszélni, minthogy házelnök akar lenni” – jegyezte meg. Beismerte, nem tartja valószínűnek, hogy bármelyik jelölt házelnökké való kinevezését támogatná.

Dubéci szerint a koalíciónak végre az állam valódi problémáival kéne foglalkoznia, miután Taraba arra utalt, hogy a parlament következő ülésszakán több kulcsfontosságú törvényt kell elfogadniuk. Egyetértettek abban, hogy az elkövetkező időszak egyik legfőbb kihívása az európai parlamenti választások lesznek. Ha ezen sikert is érne el, Taraba nem tervezi, hogy kilépne a kormányból, miután „be szeretné fejezni azt, amit elkezdett”.

A két képviselő eltérő véleményt fogalmazott meg a Szlovák Rádió és Televízióról (RTVS). Dubéci kiegyensúlyozott közszolgálati médiumról beszélt, amely nem akadályozza az SNS-t. Taraba ezzel nem ért egyet, és hozzátette, az RTVS-t érintő új törvény véglegesítése folyamatban van, erről Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszterrel is tárgyalt, aki „racionális észrevételeket” tett. Azt állítja, a törvénytervezet összhangban lesz az európai törvényekkel.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?