Taraba elutasítja a ZMOS tájvédelmi törvénnyel kapcsolatos fenntartásait

taraba k

Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter elutasítja a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) tájvédelmi törvénnyel és a fakivágások egyszerűsítésével kapcsolatos állásfoglalását.

Taraba szerint a ZMOS vezetése nem érti, hogy az önkormányzatnak nem az a feladata, hogy illetékeket szedjen be a lakosságtól és gondozza a szélhordta magvak megkapaszkodásával terjeszkedő növényzetet. „A lakosság zsarolásával egyenlő ezer eurós illetékeket kérni azért, mert kitakarítják a kertjükből a bozótost” – mondta a miniszter, hozzátéve, inkább azokat kellene bírságolni, akik ezt rendre elmulasztják.

A ZMOS a várható káros környezeti hatások és az életminőség romlásának veszélye miatt kérte a törvény elutasítását, amelyet Zuzana Čaputová államfő is megvétózott.

A minisztérium szerint a törvény egyszerűsíti a fakivágási eljárás. Akkor kell hozzá engedélyt kérni, ha például temetőkben, továbbá lakott területen belül, önkormányzati közterületeken akarják végrehajtani. A környezetvédelmi tárca szerint az egyik ok a medvetámadások megelőzése, emellett a törvény csökkenti a bürokráciát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?