Tandíjas nővéri továbbképzés

Ján Štencl professzor lett az alakuló Szlovák Egészségügyi Egyetem rektora, mely eddigi feladatai – főleg a szakorvosok képzése – mellett az ápolók és nővérek továbbképzését, valamint a közegészségügyben dolgozó szakemberek felsőfokú oktatását is ellátja majd.

Rudolf Schuster államfő pénteken nevezte ki Ján Štencl professzort a Szlovák Egészségügyi Egyetem élére. A rektor az egészségügyi dolgozók érdekeinek védelmét ígéri. TASR-felvételMit tart az új egyetem legfontosabb feladatának?

Az egyetem a megszűnő továbbképző akadémiára épül, egyben átveszi annak legfontosabb feladatát, a szakorvosok képzését. A mai rendszer szerint ugyanis a frissen diplomázott orvos addig nem dolgozhat önállóan, amíg valamilyen szakorvosi vizsgát nem szerez. Ez többéves képzés, ekkor sajátítja el az adott szakhoz szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket, ez a vizsga jogosítja fel őt arra, hogy egyedül gyógyítson. Az orvosi pálya ebben különbözik minden más hivatástól.

Az új egyetem feladata azonban nem csak az orvosok továbbképzése.

Három karral jött létre az új egyetem, az előbb említett feladatot az Egészségügyi Továbbképző és Szakosító Kar látja majd el. Az Ápoló- és Egészségügyi Szakdolgozóképző Kar az Európai Unió ajánlása nyomán alakult, feladata az érettségizett nővérek és ápolók továbbképzése. Az egészségügyben nagyon szigorúan betartjuk az EU minden előírását és ajánlását, mivel el akarjuk érni, hogy belépésünk után egészségügyi szakembereink végzettségét elismerjék. Ez a kar évente mintegy 2000 nővér továbbképzését látja majd el, mivel az egészségügyi nővéreinknek – habár a tudásszintjük magas – a hivatalos végzettségi szintje nem megfelelő; nincs „papírjuk” arra, hogy az EU tagországaiban munkát vállalhassanak. Ehhez kell a baccalaureatusi vizsgával végződő képzés, ezzel a „papírral” már Európa bármely országában végzettségüknek megfelelő munkát vállalhatnak majd. A jelenlegi orvostudományi karok nem képesek ennyi ember gyors átképzését biztosítani, több intézmény összefogására van szükség; részben ez indokolta az új egyetem létrehozását.

Az új törvények értelmében a nővéreknek nálunk is szükségük van e fokozat megszerzésére.

Igen, ez tovább növeli a továbbképzés iránt érdeklődők számát. A baccalaureatus után természetesen magiszteri fokozatot is szerezhetnek majd a nővérek a karon.

A nővéreknek eddig elég volt a szakérettségi is, most miért kevés?

A végzettségi szint emelése egyes feladatok ellátásánál nem a mi agyunkból pattant elő, ez európai trend, mi csak alkalmazkodunk hozzá.

Mi újat tanulnak meg, amit eddig nem tudtak?

A szlovákiai nővérek már eddig is magas szakmai képzettséggel rendelkeztek; az új egyetem elődintézménye, az orvostudományi továbbképző intézet eddig is ellátta a nővérek általános és szakirányú továbbképzését is. Viszont az ott kiállított „papír”, annak ellenére, hogy a megszerzett tudásszint ezt indokolná, más országokban nem érvényes. Ha munkát akarnak vállalni, egy vagy két fizetési osztálylyal alacsonyabb besorolást kapnak. Ez kényszerített bennünket arra, hogy elindítsuk a felsőfokú képzést. A baccalaureatusi fokozat megszerzésének szigorú kritériumai lesznek: 5000 órás képzés, melynek több mint 50 százalékát a betegek mellett kell eltölteniük a „diákoknak”. Ennek köszönhetően a megszerzett tudás elméleti és a gyakorlati része is színvonalas lesz.

A nővérek levelező vagy nappali tagozatos képzésben tanulhatnak majd?

Az ő továbbképzésük semmiképpen sem oldható meg nappali tagozaton. Senki sem akarhatja, hogy a gyakorló nővért kiragadjuk a gyógyítási folyamatból, mindenképpen levelező képzés indítását tervezzük.

Ingyenes lesz, vagy tandíjat kérnek majd a nővérektől?

Természetesen tandíjas képzésben gondolkozunk.

A nővérek azonban a jelenlegi sovány keresetükből nehezen engedhetik meg maguknak, hogy tandíjat fizessenek.

Valamennyien ismerjük a nővérek jelenlegi helyzetét, magunk is gyakorlati emberek vagyunk. Mindenképpen olyan megoldást keresünk majd, amely elviselhető lesz a nővérek számára is.

Mi lesz a harmadik kar feladata?

A Közegészségtani Kar egyéb egészségügyi szakemberek képzését látja majd el. Az utóbbi időben nem képeztünk szakembereket a járványügyi, higiéniai ellenőrző intézmények számára, járási, városi szinten szakemberhiány keletkezett. Ehhez a szakmához nem szükséges az orvosi végzettség, elég, ha egy felsőfokú végzettséggel rendelkező, széles látókörű ember tölti be ezt a tisztséget, aki ismeri az érvényes egészségügyi előírásokat, eljárásokat.

Azzal, hogy az egyetem rektorává nevezték ki, egyben közéleti funkciót is vállalt. Próbál majd javítani az egészségügyben dolgozók helyzetén?

Egész életemben ezen dolgoztam, természetesen több-kevesebb eredménnyel; ezt ebben a funkcióban is folytatni akarom.

A rektori funkcióba való kinevezését Rudolf Schustertől vette át, aki arról nevezetes, hogy nem nagyon bízik a hazai egészségügyi ellátásban. Ön szerint megfelelő a szlovák egészségügyi ellátás színvonala?

Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a szlovákiai orvosok tudásszintje összemérhető, megegyezik bármelyik más európai ország orvosainak tudásszintjével. Sajnos a szlovákiai kórházak és más egészségügyi intézmények rendkívül rossz anyagi feltételek mellett dolgoznak, sokszor az az érzésem, hogy egyedül az orvosok és nővérek odaadásának köszönhető, hogy az egészségügyi rendszer még úgy-ahogy működik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?