Taby Ica ezután bekerül a lexikonokba

Képzőművészetünk történelme még mindig tartogat meglepetéseket. Múltjából főleg a festőket, szobrászokat tartjuk számon – az építészek, iparművészek életműve még mindig kutatásra vár. Mindeddig úgy tűnt, a múlt évszázad első feléből nem tudunk felmutatni egyetlen szlovákiai magyar iparművész formatervezőt sem.

Az utóbbi évek kutatásai azonban feltárták Taby Ica életét és sorsát (1907. március 19., Léva – 1974. július 27., Léva), aki jelentős életművet hagyott maga után. Eredményeit talán többen ismerik, mint a nevét – lehetséges, hogy e cikk nyomán az olvasók felfedezik szüleik lakásán vagy hagyatékában az ő általa tervezett műtárgyakat, melyek keletkezésük idejében ismertek és kedveltek voltak a Felvidéken, majd egész Csehszlovákia területén.

Ez az életmű Léva városához kötődik.

Léva a huszadik század elejétől a második világháború végéig gazdag magyar társadalmi és kulturális életet élt. A városi társadalom minden rétegének megvoltak a maga egyesületei, kulturális csoportosulásai (Katolikus Kör, Munkás Egylet, Lévai Iparos Kör, Lévai Dalárda, Kaszinó, négy színtársulat, Reviczky Társaság és továbbiak), több újság jelent meg.

A fő hangsúly a műkedvelő színjátszáson, irodalmi esteken, hangversenyeken volt. A képzőművészet volt a legkevésbé felkarolt műfaj – jelenléte egy-egy vándorkiállításra vagy ismeretterjesztő előadásra korlátozódott.

Ebben a közegben nőtt fel Taby Ica. A Taby család nem volt lévai származású. A szülők 1906-ban költöztek Lévára Budapestről. Taby Lajos (1875–1940) postahivatalnok volt, de szabadidejében élete végéig sokoldalú tevékenységet fejtett ki, és jelentős szerepet játszott Léva kulturális életében. Jól ismerték irodalmi munkásságát, mint rendező a műkedvelő színjátszókat irányította, hosszú évekig volt a Lévai Dalárda tagja. Jó rajzképességének és fafaragásainak köszönhetően a harmincas években elnyerte a lévai tanonciskola rajztanítói állását. Felesége, Hagara Júlia (1878–1926) a színielőadásokon való szereplésein kívül a Lévai Dalárdában énekelt, és szólóénekesként is szerepelt a helyi hangversenyeken. A korabeli kulturális események plakátjain a szülők nevén kívül fokozatosan mind a négy gyermekük neve is szerepelt.

A húszas évektől a család nagyon nehéz körülmények között élt. Taby Lajos 1919. január 28-án elvesztette állását – „a lévai posta és távirda hivatalt megszálló és elfoglaló cseh-szlovák bizottság azon címen, mert a tót nyelvet sem szóban, sem írásban nem bírja, mai napon szolgálatából elbocsátotta”. Mivel nem volt kilátása más munkára sem, családjával átköltözött a Székesfehérvár melletti Gárdony községbe, születése helyére, ahol még élt családja néhány tagja. De itt sem sikerült megélhetést találnia, így visszamentek Lévára.

Mint sok más magyaré, az ő jogi helyzetük is tisztázatlan volt. Csak ideiglenes illetőségi bizonyítványnyal vagy anélkül, állampolgárság nélkül, barátok által szerzett átmeneti állásokban tengették életüket. A helyzet még nehezebbé vált, mikor az anya, Hagara Júlia 1926-ban meghalt. A család eltartása az édesapa és a legidősebb testvér, Taby Ica feladata lett. Taby Lajos végre 1931-ben megkapta a csehszlovák állampolgárságot.

Szinte csodának tűnik – és ez a csoda tehetségének, kitartásának és makacsságának köszönhető –, hogy Taby Ica képes volt megküzdeni ezzel a helyzettel, és kiharcolni művészeti tanulmányait és érvényesülését. A húszas évek közepén kereskedelmi végzettséget szerzett, és mint hivatalnoknő lévai ügyvédek (Dr. Szilárd, Dr. Liebermann) irodáiban dolgozott 1931-ig. Közben gondozta a családot, nevelte három fiatalabb testvérét, részt vett Léva kulturális életében, és szabadidejében sokat rajzolt. 1928-ban az ő tervezésében és illusztrációival jelent meg Léván Sólyom Lajos Zúg a tenger című könyve. 1931-ben nagyot váltott – huszonnégy évesen beíratkozott a pozsonyi Ipar- és Reklámművészeti Középiskolába (Škola umeleckých remesiel a reklamného umenia – ŠUR). Akkor még csak kevesen sejtették, hogy ezt az iskolát egykor Szlovákia leghaladóbb művészeti iskolájaként jegyzik majd. Példaképe a németországi Bauhaus iskolája volt, célkitűzéseit kiváló hazai modern gondolkodású művészek valósították meg (Ľudovít Fulla, Mikuláš Galanda, Reichental Ferenc, František Malý, Josef Vydra és mások). Előadóként vendégül láttak olyan nagyságokat is, mint Moholy Nagy Lászlót vagy Kállai Ernőt, Hans Mayer építészt és sok más külföldi előadót. A ŠUR nem kimondottan művészeti iskola volt – nappali és esti tagozatán kilencéves fennállása alatt több mint kétezer tanuló fordult meg –, az intézmény azt tűzte ki feladatául, hogy a mindennapi élet alkalmazott művészeti ágaiban a modern felfogást és formavilágot érvényesítse. Tanultak itt szobafestők, fodrászok, reklámtervezők, kirakatrendezők, tipográfusok éppúgy, mint fényképészek, grafikusok, keramikusok és szobrászok. Az iskola épülete a mai napig áll a Vazovova (volt Pálffy) utcán, ma a Műszaki Egyetem használja.

Taby Ica 1931 és 1935 között Júlia Horová, Prágából származó keramikus és szobrásznő osztályában tanult. A tanrend szerint a rajz, formatervezés, mintázás és a kerámia fortélyait tanulta, valamint elméleti ismereteket szerzett. A modori kerámiagyár lehetővé tette a diákok számára a szakma gyakorlati részének az elsajátítását is. Négy évig tartó tanulmányai alatt az iskola legjobb diákjai közé tartozott.

Minden évben kapott anyagi támogatást, az 1932/33-as iskolaévben az évzáró kiállításon bemutatott munkájával elnyerte az iskola Aranydukát díját, 1933/1934-ben pedig tiszteletbeli elismerésben részesült. Képzőművészeti munkássága ezekben az években két irányba fejlődött – az egyik a modern képzőművészet leegyszerűsített eszközeit érvényesítő figurális szobrászat volt, a másik különböző alkalmazott művészeti ágak (alkalmazott grafika, kerámia és más használati tárgyak) modern formatervezése. Ezekből az évekből maradt fenn édesapja, Taby Lajos büsztje és egy női fej, P. V. portréja. Nagyon jó színvonalról tanúskodnak korongon készített mázas kerámiavázái, melyeket ŠUR TE jellel szignált.

Tehetsége gyors kibontakozása meghozta az első társadalmi megrendeléseket is. Már 1932-ben ő mintázta meg egy lévai új kegykápolna részére (lebontása előtt a Kálnai utcában állt) a Keresztlevétel című domborművet. A dombormű ma az egyik lévai templom karzatán látható, sajnos az eredeti gipszöntvény anyaga nem garantálja fennmaradását.

Nagyobb társadalmi fontossága volt annak a megbízatásnak, amely a lévai költő, Kersék János síremlékére vonatkozott. A síremlék költsége (16 000 cseh korona) közadakozásból gyűlt össze, a munkát helyi szakbizottság ellenőrizte. Taby Ica több tervet készített, ezekből egy gránittömbre babérkoszorút elhelyező turulmadár modelljét választották ki megvalósításra. A szobrot Léván öntötték bronzba, Maczák János műhelyében. A síremlék ünnepélyes leleplezése más társadalmi eseményekkel egybekötve 1935. június 20-án zajlott. Ma a lévai temetőben csak a mű torzója látható – ismeretlen tettesek lefűrészelték és ellopták a bronz turulmadarat.

Az iskola befejezése utáni éveiről mindeddig kevés adat került felszínre. Ami a magyar vonatkozásokat illeti, 1936-ban Taby Ica illusztrálta Sass János Meggyónt nekem a föld című könyvét, 1938-ban plakátot készített a János vitéz lévai előadására. Azt is tudjuk, hogy Prágában 1937-ben kerámiáival két országos kiállításon vett részt.

1939-ben Taby Ica bekapcsolódott a Bars és Hont Vármegyei Közjóléti Szövetkezet munkájába. Ez a szövetkezet (budapesti központtal) a helyi háziipari tevékenységnek is segített keretet teremteni. Taby Ica kurzusokat szervezett (szövő-, fonókurzus, kukoricaháncs felhasználása, fűzfavesszőből készített termékek) – tanított, közvetített, szociális előadó volt.

E szövetkezet részeként jött létre az Onyx – Aragonit üzem, amely Taby Ica tervei szerint gyártotta termékeit, elismerve a tervező szerzői jogait. A további huszonöt évben Taby Ica alkotómunkássága változatlanul a lévai csodálatos ónixmárvány (az aragonit egy finomabb változata) megformálásával függ össze. Művészi fejlődése szempontjából a negyvenes évek voltak a legfontosabbak, ekkor alakult ki egyéni tervezőstílusa. E munkásságát főleg két fennmaradt katalógusból ismerjük – az első egy fotóalbum, a másik a háború utáni Zlatý Onyx vállalati katalógusa. (Sajnos, rossz minőségük lehetetlenné teszi reprodukálásukat, viszont fontos forrásnak számítanak az egyes tárgyak gyártási idejének megállapításánál). Taby Ica tervei modernek és sajátosak voltak, a kor úttörő áramlatainak geometrikus jellegéből táplálkoztak, hatványozták a gazdag belső erezetű anyag jellegzetességét és szépségét. A műtárgyakat a tervek szerint Földy Géza és Holubík mester készítették el. A katalógusok, valamint a fennmaradt műtárgyak szerint ítélve Taby Ica az ónixmárványból gyártott, otthonokban, irodákban, templomokban használt műtárgyaknak gazdag tipológiáját és több száz tervét alkotta meg (dohányzókészletek, hamutartók, vázák, könyvtámasztékok, töltőtolltartók, sakk-készletek, írókészletek, papírvágók, tapperek, levélnehezékek, pecsétnyomók, asztali órák, lámpák, keresztek, szenteltvíztartók, sportdíjak és egyebek).

Az ötvenes évektől fogva az üzem számtalan átszervezésen és minőségi változáson ment keresztül. A szocialista nagyüzem nagyméretű kőkitermelése és a terv teljesítésének hajszolása közben egyre kevesebb megértés és megbecsülés kísérte ezt a kis sorozatok gyártásában megnyilvánuló alkotótevékenységet. 1967-ben a lévai Szlovák Kőipari Vállalatot új szabályok szerint szervezték át, az ónixmárvány megmunkálása megszűnt, valószínűleg ez idő tájt ment a tervező nyugdíjba.

A jó nevű lévai ónixmárvány ezen korszaka véget ért. Vajon lesz-e folytatása a jövőben? Vállalkozói és kivitelezési kedv lenne is hozzá, azonban egyelőre hiányzik a jelen kor hivatásos és egyéni kifejezésmóddal rendelkező formatervezője.

E cikk terjedelme nem engedi meg, hogy Taby Ica minden eddig ismert jelentősebb munkáját

megemlítsem. 2002 őszén a lévai Barsi Múzeum megrendezte Taby Ica születésének 95. évfordulója alkalmából a képzőművész életmű-kiállítását. A kiállítás előkészületei alatt sok értékes adalék birtokába kerültünk, és több tulajdonos adta kölcsön műtárgyait a kiállításra. Az előző kutatással egybevetve mindez kevésnek bizonyult az egész életmű megismeréséhez, viszont már elég ahhoz, hogy felismerjük fontosságát, jelentőségét és képzőművészeti hovatartozását. Legjelentősebbnek Taby Ica formatervezői alkotótevékenysége bizonyult – hozzátartozott ahhoz a széles körű nemzetközi áramlathoz, mely a két világháború között egy demokratikus modern világot álmodott meg, és anyagi kultúráját részben meg is valósította.

A kutatás alatt rádöbbentem, hogy már néhány évtized leforgása alatt is el tud kallódni egy sors, egy fontos életmű minden eredményével együtt, ha nem figyelünk oda.