Tabu a Bešternák-ügy, nem ülésezhetett a pénzügyi biztottság

Pozsony |

<p>A koalíció blokkolta a pénzügyi bizottság mai rendkívüli ülését, így nem hallgatták meg Ondrej Čurillát, a pénzügyőrség bűnügyi hivatalának (KÚFS) volt igazgatóhelyettesét a Bašternák-ügyben.</p>

A bizottság kormánypárti képviselői arra hivatkoztak, hogy a parlamentnek nincsen végrehajtó, sem bírói hatalma, a parlamenti bizottságok pedig nem végezhetnek nyomozó tevékenységet, és senkit sem hallgathatnak ki. Čurilla kihallgatása Ladislav Kamenický (Smer) bizottsági elnök szerint ellentmondana az alkotmánynak és a bizottság szabályzatának is. A rendkívüli ülés összehívását Jozef Rajtár (SaS) és Igor Matovič  (OĽaNO-NOVA) ellenzéki képviselők kezdeményezték. Čurilla, aki jelenleg a pozsonyi Vámhivatal referense, a nap folyamán kiadott egy sajtónyilatkozatot, melyben hangsúlyozta: köti őt a titoktartási kötelezettség, a meghallgatáson ezért sem vehetett részt. Néhány, eddig homályos részletet ugyanakkor tisztázott. Ladislav Bašternák ingatlanvállalkozó BL-202 nevű cégét a a KÚFS jelentette fel, mert a gyanú szerint 2 millió euró áfát jogtalanul igényelt vissza az államtól. A rendőrség végül nem indított eljárást, a feljelentést elutasították. Az indoklást Čurilla elégtelennek találta, ezért úgy döntött, fellebbez. Erre három napja volt a hivatalnak. A rendőri határozatot 2014. augusztus 8.-án kapták kézhez. A fellebbezés augusztus 11-re, hétfőre el is készült, már csak a hivatal igazgatójának, Jozef Luteránnak kellett volna aláírnia azt. "Jozef Luterán aznap a munkahelyén tartózkodott, nem volt szabadságon, az újságokban megjelent információ téves. A bűnügyi hivatal szabályzata értelmében ilyen körülmények között egyedül ő írhatta volna alá a fellebbezést. Jozef Luterán úgy döntött, hogy ezt nem teszi meg, ennek okairól nem nyilatkozhatok" - magyarázta Čurilla. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?