Szükség van az összefogásra

Esztergom. Június 28-án a volt megyeháza dísztermében ünnepélyes megnyitóval kezdődött meg a XXXII. Országos Honismereti Akadémia. A július 2-ig tartó rendezvénysorozat témája: az igazi Balassi és a határ menti kulturális kapcsolatok kérdése. A szervező az Országos Honismereti Szövetség és a Komárom-Esztergom Megyei Honismereti Egyesület, de besegített az esztergomi önkormányzat is.

Hazai és határainkon túl élő, erdélyi, felvidéki pedagógusok, iskolaigazgatók, múzeumigazgatók és más, történelemmel, múltunkkal foglalkozó, azt kutató meghívottak vettek részt az akadémián. Bereczki Attila lantjátéka és Horányi László színművész által előadott Balassi költemény repítette a vendégeket abba a reneszánsz korba, melyről a megemlékezés szólt. Halász Péter, az Országos Honismereti Akadémia elnöke megnyitó beszédében köszönte meg az akadémia tagjainak, hogy a hagyományok ápolásával a nemzeti megmaradást szolgálják.

Kanyar József, az akadémia tiszteletbeli elnöke rámutatott arra, hogy az európai kultúrát nem csak őrizni, hanem gyarapítani is kell. Az Európai Unióba lépve a magyar nemzet számára is létfontosságú identitása megőrzése. A békés egyesítés ideje érkezett el, a helyreállításé, a nemzet új egységbe foglalásáé. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy örökségül adjuk hagyományainkat a következő nemzedékeknek, hogy szilárd, erős gyökerekre támaszkodva építhessék a jövőt. „Az Európai Unióhoz csatlakozott országunknak és csak részben csatlakozott nemzetünknek nagy szüksége van a nemzeti tudatot erősítő összefogásra” – monda Kanyar József.

Az akadémia elnökségének tagjai közül Agócs István, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat elnöke a közgyűlés nevében üdvözölte a vendégeket. Megköszönte a szervezőknek és az akadémia tagjainak azt a fáradtságos munkát, mely származásunk és jövőnk kérdésével egyaránt foglalkozik.

A délelőtt folyamán Szentmártoni Szabó Géza, egyetemi tanár tartott előadást „Az igazi Balassi” címmel, majd Horváth István vezetésével meglátogatták azt a helyet, ahol Balassi Bálint megsebesült.

Az öt napig tartó rendezvényen további, Balassi Bálinttal és korával kapcsolatos szépirodalmi és ismeretterjesztő előadásokat tartottak, valamint egész napos tanulmányutakon vettek részt az akadémia tagjai.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?