Sztrájkra készülnek a postások

Pozsony |

<p>Hétről hétre több az elégedetlen alkalmazott az országban, többségük arra panaszkodik, hogy a munkáltatók éveken át nem hajlandók megemelni a fizetéseket.&nbsp;</p>

Ma a Szlovák Posta több száz alkalmazottja vesz részt a fővárosban azon a tüntetésen, amelyen rossz munkafeltételeikre és alacsony fizetésükre akarják felhívni a figyelmet.  A posta vezetősége elhatárolódik ettől a megmozdulástól, állítólag olyan emberek szervezik, akik már évek óta nem dolgoznak a postánál, s egyetlen céljuk a postások átverése. Az elégedetlen alkalmazottaknak a Facebook közösségi portálon közzétett követelései közt szerepel a szakszervezeti vezetők leváltása is. A szombati, délután két órakor kezdődő tüntetésen a szervezők szerint nem csak fővárosi postások lesznek, állítólag autóbusszal érkeznek Besztercebányról és Zólyomból is. „A Szlovák Posta vezetése kollektív szerződést írt alá és korrekt, kiegyensúlyozott szociális párbeszédet folytat mind a négy postánál tevékenykedő szakszervezettel. Ezek a szakszervezetek elhatárolódtak ettől a kezdeményezéstől, és határozottan felszólították az alkalmazottakat, hogy ne dőljenek be az irreális ígéreteknek” – mondta érdeklődésünkre Stanislava Pondelová, a Szlovák Posta szóvivője. Emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt három évben tíz százalékkal emelték az alkalmazottak bérét anélkül, hogy bárkit elbocsátottak volna, ráadásul májusban minden 37,5 órás kötelékben dolgozó alkalmazottnak minimum 50 eurós jutalmat fizettek ki, holott Pondelová szerint évről évre csökken az érdeklődés a klasszikus postai szolgáltatások iránt. (dem) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?