Szövetség: A kormány elhanyagolja a nemzetiségi kultúra fejlesztését

szovetseg
Pozsony |

A kormány nem számol a nemzetiségi kultúra fejlesztésével – figyelmeztetnek a Szövetség képviselői a kulturális minisztérium által bemutatott stratégia kapcsán, mely a kultúra és a kreatív ipar terén állít hosszú távú célkitűzéseket. Rigó Konrád korábbi kulturális államtitkár a párt pénteki sajtótájékoztatón rámutatott, 2030-ig a több mint 650 millió euróból mindössze 420 ezer eurót fordítanának a nemzetiségi kultúra fejlesztésére.

A szaktárca hétfőn mutatta be a szlovák kultúra víziójának tervezetét, mely 2030-ig szól. A dokumentumot 2021 második felében kezdték el kidolgozni, s a minisztérium tájékoztatása szerint több száz szakértő kapcsolódott be a folyamatba, március 8-ig pedig a nyilvánosság is véleményezheti az anyagot. Natália Milanová (OĽaNO) megbízott kulturális miniszter a stratégiai dokumentumban több fontos témát érint, köztük a magántőke bevonásának megkönnyítését, illetve az áfa csökkentésének lehetőségét. A stratégiában szerepel az is, hogy az állami támogatás elosztását független alapokra bíznák.

A Szövetség politikusai a pénteki sajtótájékoztatón bírálták a szaktárca lépését, a kulturális stratégiát ugyanis két hónappal azután mutatták be, hogy a parlament megvonta a bizalmat a kormánytól, és ezáltal lényegében politikai támogatottság nélkül kerülhet a döntéshozók elé. Mózes Szabolcs, a párt alelnöke megjegyezte, Milanová kinevezése óta előrelépés helyett csak leépítések történtek a tárcánál. „A kisebbségi főosztálynak hűlt helye, mára két referens maradt a minisztériumban” – tette hozzá, majd kijelentette: „Nevetségesek a nemzetiségi kultúra terén meghatározott célok, és semmilyen pénzügyi garanciát nem adnak a megvalósításukra”.

Rigó szintén szégyenletesnek tartja a miniszter tevékenységét. „Ha az OĽaNO által uralt minisztérium tudatosan akarná leépíteni a nemzetiségi kultúrát Szlovákiában, akkor sem cselekedne másképp” – mondta, majd hangsúlyozta: „A nemzetnek, mely elfelejti a kultúráját, nincs jövője”. Rigó ezzel arra utalt, a stratégia országos szinten is „gyenge próbálkozás”. A Szövetség szakpolitikusa rámutatott, a több mint 260 oldalas tervezet a 131 rendelkezésből mindössze öt területen foglalkozik a nemzetiségi kultúrával, s évente csupán 60 ezer eurót szán rá. Felrótta azt is, 2024-től van betervezve az első jelentősebb pénzcsomag, idén azonban „egy garassal sem jut több a kultúrára”. Hangsúlyozta, felelőtlen lépés kultúrpolitikát előírni a következő kormány számára, a 7 hónap múlva esedékes előre hozott választás után ugyanis feltehetően nem a jelenlegi gárda szabja majd meg az irányvonalat. „Egy álomgyári terméklista, amit a kulturális stratégiában látunk” – mondta az országos szempontot értékelve.

„2019-ben, az előző kormány által elfogadott stratégiai anyagban egy Kortárs Nemzetiségi Kulturális Központ, a színházak megerősítése, a nemzetiségi törvény és a média stabilizálása egyaránt szerepelt. Ezt zúzták le, és helyette a nagy semmit ígérik” – folytatta azzal, négy éve kormánypártként konkrét célokat tűztek ki, Milanová azonban a készülő átfogó stratégiára hivatkozva lesöpörte őket az asztalról.

Az egykori államtitkár közölte, a Szövetség belép a tárcaközi egyeztetésbe, március 2-án pedig workshopot szerveznek a témával kapcsolatban. „Először konzultálunk azokkal a személyekkel és szervezetekkel, akiket érdekel, miként alakítjuk a jövőnket” – mondta azzal kiegészítve, a [email protected] e-mail-címre várják a javaslatokat, majd egy komplex szakmai anyaggal kezdik el összegyűjteni a tárcaközi egyeztetésbe való belépéshez szükséges 500 támogatói aláírást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?