Közélet

Véget ér a veszélyhelyzet!

Pozsony | Május 14-ével megszűnik a veszélyhelyzet Szlovákiában – döntött erről a kormány pénteken. A március 11-én kihirdetett rendkívüli helyzet továbbra is érvényben marad.
TASR

2021. május 14. 15:10

Frissítve
Eduard Heger
- TASR-felvétel

A veszélyhelyzet visszavonása mindannyiunk győzelme – mondta Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök a pénteki kormányülést követő sajtótájékoztatón.

„Megígértük, hogy a szükségesnél egy perccel sem fog tovább tartani a veszélyhelyzet, és ezt az ígéretünket be is tartottuk, visszavontuk a rendelkezést” – mondta Heger. Hangsúlyozta azonban, hogy továbbra is felelősségteljesen kell viselkedni, és be kell tartani az országos tiszti főorvos rendeleteit. Arra biztatott mindenkit, hogy oltassa be magát. „A védőoltás a leghatékonyabb fegyver a világjárvány ellen” – hangsúlyozta Heger.

Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes, beruházásokért felelős miniszter (Za ľudí) emlékeztetett arra, hogy a veszélyhelyzet feloldása egyben a gyülekezési tilalom megszűnését is jelenti. „A rendelkezés visszavonása közös győzelmünk, a felelősségvállalás és az intézkedések betartásának jutalma” – mondta. De még nem győztünk – tette hozzá, és emlékeztetett, hogy a világjárvány végleges felszámolásához az oltás a jó út. Ezért felszólított mindenkit, hogy aki csak teheti, oltassa be magát.

Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter azt mondta, a lakosság felelősségteljes viselkedésének köszönhető, hogy sikerült olyan helyzetet teremteni, ami lehetővé tette a veszélyhelyzet megszüntetését. Anna Zemanová (SaS) parlamenti képviselő emlékeztetett arra, hogy a világjárványnak még nincs vége, de az emberi jogok korlátozására már nincs szükség.

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter (OĽaNO-jelölt) kiemelte az egészségügyi dolgozók munkáját. Azt mondta, nekik is köszönhető, hogy a kormány pénteken visszavonhatta a veszélyhelyzetet. „Remélem, nem igazolódnak be azok a híresztelések, hogy tömegesen akarják elhagyni a pályát az egészségügyi dolgozók. Tartsunk ki, amíg tart a járvány, és én mindent meg fogok tenni, hogy javuljanak az egészségügyi dolgozók munkakörülményei, a státuszuk és az anyagi megbecsülésük” – ígérte Lengvarský.

A veszélyhelyzet bevezetéséről 2020. szeptember 30-án határozott a kormány. Az október 1-én életbe lépő veszélyhelyzetet azóta többször is meghosszabbították. Legutóbb április végén, 30 nappal hosszabbították meg, vagyis eredetileg május 28-ig tartott volna.

A kormányt a veszélyhelyzet meghosszabbítására a háború, rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet esetén érvényes, állambiztonságról szóló alkotmánytörvény, illetve annak módosított változata hatalmazza fel. A törvény értelmében a kormány legfeljebb 40 nappal többször is meghosszabbíthatja a veszélyhelyzetet. A veszélyhelyzet ismételt meghosszabbítását a parlamentnek is jóvá kell hagynia, a hosszabbítás hatályba lépésétől számított 20 napon belül.

A kormány idő előtt megszüntette a veszélyhelyzetet, miután a parlament jóváhagyta a gazdasági mozgósításról szóló törvény módosítását. Ennek értelmében a gazdasági mobilizáció intézkedései már nem csak veszélyhelyzet idején foganatosíthatók.  

Elfogadták a gazdasági mobilizációról szóló törvény módosítását

2021. május 14. 11:44

Elfogadták a gazdasági mobilizációról szóló törvény módosítását
Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Forró Krisztián

Forró: Bízom benne, hogy megállapodunk

horvátország tengerpart

Klus: Szlovákia lakosai már korlátozások nélkül utazhatnak Horvátországba

borsi rákóczi-kastély

Ma adják át a felújított borsi Rákóczi-kastélyt

Marco Rossi

Mutatjuk a franciák ellen felálló magyar kezdőcsapatot

Cristiano Ronaldo

Ronaldónak már 300 millió Instagram-követője van

koronavírus Magyarország

A taj-szám nélküli külföldiek és külhoni magyarok is regisztrálhatnak oltásra Magyarországon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.