Szombattól hatályos a módosított szlovák állampolgársági törvény

Pozsony |

<p>Szombaton, július 17-én hatályba lép a május 26-án módosított állampolgársági törvény, amelynek megváltoztatása reakció volt arra, hogy a magyar Országgyűlés változtatott a magyar állampolgársági törvényen. A szlovákiai módosítás lényege az, hogy az önként magyar állampolgárságot kérők elveszthetik a szlovákot.</p>

A javaslatot az előző parlament 115 jelen lévő képviselője közül 90 támogatta - a három kormánypárton kívül a legkisebb ellenzéki erő, a Kereszténydemokrata Mozgalom is. Heten ellenezték a jogszabályt, 17-en pedig tartózkodtak. Robert Fico azóta leköszönt kormányfő kezdeményezésére a törvénymódosítást sürgősséggel vitatták meg a képviselők.

A változtatás azért éppen július 17-én lép lép hatályba, mert 1992-ben ezen a napon fogadták el a szlovák önállóságról szóló nyilatkozatot az akkori parlamentben.

A törvény értelmében akkor veszik el a szlovák állampolgárság, ha valaki "kifejezett akaratnyilvánítás alapján" tesz szert más állampolgárságra. Nem vonják meg majd azok szlovák állampolgárságát, akik házasság vagy születés révén tesznek szert más állampolgárságra. Aki elveszti a szlovák állampolgárságát, erről a tényről köteles haladéktalanul tájékoztatni a lakhelye szerinti szlovák illetékes államigazgatási szervet - a körzeti hivatalt. Ha valaki nem tesz így, szabálysértést követ el, amiért 3319 eurós bírsággal sújtható.

A törvénymódosítás kitér azokra a köztisztségekre is, amelyek betöltése, végzése szlovák állampolgársághoz kötött. Robert Fico előző kormányfő még a májusi törvénymódosítás előtt közölte, hogy elképzelhetetlennek tartja más állampolgársággal is rendelkezők alkalmazását például a fegyveres testületeknél és a biztonsági szerveknél. A jogszabály szerint a más állampolgárság megszerzésének napján megszűnik a szlovák állampolgársághoz kötött szlovák állami alkalmazotti vagy más munkaviszony.

Iveta Radičová újonnan kinevezett kormányfő ellenzi a májusi törvénymódosítást, és kormánya várhatóan foglalkozni fog a jogszabály ismételt megváltoztatásával, ezzel kapcsolatban azonban egyelőre nem terjesztettek elő konkrét javaslatot. (sita, tasr, ta3, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?