Szolgálat egy életen át

Hogyan éli meg a karácsonyt Mics Imre rappi plébános? „Számomra igazán az öröm és a szeretet ünnepe. A második isteni személy emberré lett, egészen hasonló hozzánk. Érezhető, látható, megtapasztalható alakban jött el közénk az Isten, aki Jézus születésével azt jelzi, hogy szeret bennünket. Ez az alapja az örömnek. A karácsony jelentősége együtt nő életem éveinek számával. Az öröm és a szeretet nem függ a kortól. Ha azt kérdezi, mennyire vagyok magányos, azt kell mondanom, hogy nem, egyáltalán nem vagyok az. Plébániámat öt kis falu alkotja: öt templom, három iskola. Misék, szentségek felvételére készülők oktatása, betegek és öregek látogatása. Hát kinek van ekkora családja? Kit vesz körül ennyi ember? Hát lehetek én magányos?” – mondja Mics Imre plébános úr.

„Mi papok szolgálattételre vagyunk rendelve. Itt nincs, nem is lehet megszabott munkaidő. Szolgálatom szerény válasz Isten hívó és küldő szavára” – véli. S valóban, szolgálata a válasz karácsonykor is. „Mind az öt faluban bemutatom a legszentségesebb áldozatot, a szentmisét. Sajnos, a hagyományokból alig maradt meg valami, a karácsonyi népszokások szinte teljesen eltűntek, elfoglalta helyüket a televízió meg a kommersz. Nincs már betlehemezés, elmaradt az ünnepvárás sok szép mozzanata. Nehéz lesz megállítani a romlást, az pedig szinte teljesen kizárt, hogy újraéledjenek a szokások. Talán akkor, ha egy hagyományőrző csoport felvállalná ezt a dolgot..., de hát a mai gyerekek már összekeverik a Santa Claust meg a Jézuskát, annyira betört az uniformizált, globalizálódott világ ide is. Csak a fogyasztás a lényeg” – teszi hozzá.

A nehézségek ellenére optimista. „Derűlátó, bizakodó vagyok. Nem vagyunk tömegegyház, de ez ezen a vidéken, a kis falvakban el sem képzelhető. Akik templomba járnak, azok – bízom benne – komolyan veszik a hitüket. Akik ritkábban látogatják a templomokat, szintén támogatják egyházunkat erkölcsileg és anyagilag is. Az utolsó népszámlálási adatok azt bizonyítják, hogy a lakosság döntő többsége megvallja hitét. Visszagondolva a szentatya rozsnyói látogatására: máig örömmel tölt el, mennyien jöttek el megvallani a hitüket. Mai pénztelen világunkban mégis akadnak emberek, akik anyagiakkal támogatják a templomok építését, felújítását. A nógrádi esperesi kerületben például a rendszerváltás óta tíz új templom épült, kettő pedig befejezés előtt áll. Kivétel nélkül minden templomunk szépen rendben van. Bizonyos tehát, hogy akik valamilyen oknál fogva ritkábban lépik át templomaink küszöbét, azok is igényelik szolgálatainkat, tevékenyen támogatják az egyházat. Derűlátásomat erősíti, hogy például a plébániám területén minden iskolás gyermek jár hittanra.”

„Reggeltől estig emberek között vagyok. ĺgy aztán néha igazán jólesik kicsit egyedül is lenni. Szükségem is van rá, nekem is fel kell töltődnöm, meg kell erősödnöm. Készülni kell a prédikációkra, a hittanórákra. Adni kell – magamból. 1962-ben szenteltek pappá, szolgálatom nagy része Gömörhöz, Rozsnyóhoz, Jolsvához, Harkácshoz meg Rimaszombathoz köt. Sok kedves ismerősöm van ezen a vidéken. Mostani helyemen, Rappon 1990 óta szolgálok. Szolgálok, mert erre tettem fel az életemet. Ehhez kérem mindig az Isten áldását és segítségét. Most, karácsonykor is ugyanúgy, teljes szívvel ünneplem a Megváltó születése napját híveim, a nógrádiak körében, már több mint negyven éve.”