Szökésben lehet a 14 évre ítélt exrendőr

Pozsony |

<div>Szökésben lehet Ľuboš Kosík exrendőr, akit múlt héten ítélt 14 év börtönbüntetésre a Legfelsőbb Bíróság mintegy 2,5 millió euró értékű váltó hamisítása miatt. A letartóztatási parancsot a rendőrök eddig nem tudták végrehajtani. Kosíkot hetek óta nem látta az ügyvédje sem - tájékoztatott <a href="http://domov.sme.sk/c/20203737/kosik-z-kauzy-unosu-prezidentovho-syna-z… Sme napilap internetes oldalán</a>.</div>

Ľuboš Kosík nevét ifjabb Michal Kováč elrablásával is összefüggésbe hozták. Mivel azonban Vladimír Mečiar 1998-ban amnesztiát hirdetett, az ügy sohasem került bíróság elé. Kosíknak a legszigorúbban őrzött börtönben kellene letöltenie büntetését. Ezen kívül 100 ezer eurós pénzbüntetést is kapott.  Az exrendőr a múlt keddi ítélethirdetésen nem jelent meg, a bíró így utasításba adta letartóztatását. Erre a mai napig nem került sor. Elfogatóparancsot egyelőre nem adtak ki ellene, de szerepel a rendőrség által körözött személyek listáján.  A Sme újságírója felkereste az exrendőr limpaki villáját is. Sikerült beszélnie egy nővel, aki Kosík lányának anyjaként mutatkozott be. Állítása szerint Kosíkot utoljára két nappal a tárgyalás előtt látta, azóta nem hallott felőle, és fogalma sincs, hol lehet. A beszélgetésről videó is készült:  Kosíkról nem tud semmit az ügyvédje, Martin Kanás sem, aki utoljára az ítélethirdetés előtt egy héttel találkozott védencével. Kosík felhatalmazta őt, hogy távollétében képviselje ügyét a bíróságon. (sme) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?