Szobor Pázmánynak

Nagyszombat. A városi egyetem újraindításának tizedik évfordulóján az egyetem előtti téren tegnap elhelyezték Pázmány Péter szobrának alapkövét. A jelenlegi intézmény elődjéül szolgáló Nagyszombati Egyetemet ugyanis az egykori érsek és hittudós alapította 366 évvel ezelőtt.

Nagyszombat. A városi egyetem újraindításának tizedik évfordulóján az egyetem előtti téren tegnap elhelyezték Pázmány Péter szobrának alapkövét. A jelenlegi intézmény elődjéül szolgáló Nagyszombati Egyetemet ugyanis az egykori érsek és hittudós alapította 366 évvel ezelőtt. Az intézményt Mária Terézia uralkodó 1777-ben Budára költöztette. Az alapkövet jelképesen Peter Blaho, az egyetem rektora helyezte el, és Ján Sokol, a pozsony–nagyszombati egyházmegye érseke szentelte fel. A szobrot úgy formázzák meg, hogy harmonikusan illeszkedjék a hamarosan megújuló térhez.

Az alapkőletétel után Blaho elmondta, az egyetemnek – amelyet jelenleg különböző képzési formákban 6200 diák látogat – újabb helyiségekre van szüksége. Az tanintézmény jövőre kollégium építését kezdi meg, amelyhez a kormány több mint 100 millió korona támogatást biztosított.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?