Szlováknyelv-tudásukat tízből öt pontra értékelték a szlovákiai magyar diákok

A magyar diákok 69,1%-át riasztotta el valamilyen programtól vagy tanulmányi versenytől, ha az szlovák nyelven valósult meg(Illusztráció: Shutterstock)
Pozsony |

A Szlovákiai Magyar Középiskolások Szövetsége (SZMKSZ) tanulságos felmérést készített. Kiderült, hogyan viszonyulnak a szlovákiai magyar középiskolások a szlovák nyelvhez és mennyiben befolyásolja ez akár a továbbtanulásukat is.

A kérdőívet 557-en töltötték ki, és minden megyéből érkeztek válaszok. Bár a kérdőívre nem tekinthetünk reprezentatívként, mindenképp fontos információkat tartalmaz, hiszen feltérképezi a szlovákiai középiskolás közeg számos dimenzióját.

„A kérdőív elsődleges célja az volt, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a jelenlegi problémákra, de még fontosabb az a cél, hogy változást érjünk el az adott problémák kapcsán”

– mondta az Új Szónak Brezo Ferenc, az SZMKSZ elnöke, és hozzáfűzte, szerinte a kérdőív eredményei által megvilágított problémák már évek óta a levegőben vannak, azonban reálisan máig nem foglalkoztak velük.

A tíz pont

Az SZMKSZ tagjai a kérdőív eredményei alapján 10 pontban fogalmazták meg elképzeléseiket arról, hogyan lehet kiküszöbölni az oktatási rendszernek a felmérés által feltárt hiányosságait. A szervezet elnöke lapunknak úgy nyilatkozott, már a múlt héten felvették a kapcsolatot Tomáš Drucker (Hlas) oktatásügyi miniszter irodájával azzal kapcsolatban, mikor tudnának tárgyalásokba kezdeni, hogy közösen gondolják át a további lépéseket és lehetséges intézkedéseket.

„Úgy vélem, a tény, hogy a szlovákiai magyar középiskolások egyötöde kitöltötte kérdőívünket, egy erős mandátumot ad arra, hogy az eredményeinkről tárgyaljunk a miniszterrel”

– tette hozzá Brezo.

Drucker visszajelzése szerint már februárban találkozhatnak. Az SZMKSZ tagjai továbbá tárgyalásokat szeretnének kezdeményezni a kerületi oktatásügyi hivatalok vezetőivel is. A szervezet által megfogalmazott 10 pont első helyén a szlovák nyelv idegen nyelvként való oktatása szerepel, de a listára került a szlovák érettségi átalakítása és további nyelvi jogok kivívása is.

Idegen nyelvként

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az elmúlt években számos törekvés volt arra, hogy a szlovák nyelvet idegen nyelvként oktassák a magyar tannyelvű iskolákban. Gyimesi György korábbi parlamenti képviselő még 2021-ben egy törvénymódosítási javaslatot nyújtott be, melynek megszavazása után formálisan is további lehetőség nyílt arra, hogy a szlovák nyelvet a magyar alapiskolákban idegen nyelvként tanítsák. Az exképviselő ezen törvényjavaslatát akkoriban többen is erősen bírálták. Prékop Mária, az oktatásügyi minisztérium kisebbségi főosztályának egykori vezetője a törvényjavaslat elfogadásakor lapunknak azt nyilatkozta, egy ilyen kérdés törvénybe foglalása abszolút szakmaitalan és az oktató szuverenitását sérti, akinek Prékop szerint joga van megválasztani saját módszertanát. Az SZMKSZ tagjai kérdőívükben ezúttal ismét erre a problémára szerettek volna rámutatni. A szervezet elnöke, Brezo Ferenc szerint a cél, hogy a szlovák nyelvet az angol nyelvhez hasonlóan idegen nyelvként, az idegen nyelvek oktatásának megfelelő módszerekkel tanítsák az iskolákban, a kommunikációra és a szlovák kultúra megismerésére helyezve a hangsúlyt. A kérdőív kitöltőinek 54,6%-a szintén egyetért ezzel, további 18,9% pedig inkább egyetértett vele.

Tanulmányi versenyek

A kérdőívből az is kiderült, hogy a diákok 69,1%-át riasztotta el valamilyen programtól vagy tanulmányi versenytől a tény, hogy az szlovák nyelven valósult meg. Az Országos Oktatási és Ifjúsági Intézet (NIVAM) tanulmányi versenyeit ugyanis csak szlovák nyelven hirdeti meg. A NIVAM az országos szintű olimpiák szervezéséért felelős, a járási szintű versenyek lebonyolítása a szervezőkön múlik. A járási fordulók versenyei során a feladatlapokat még általában lefordítják magyarra, azonban a kerületi fordulókon ez már nem jellemző. Az SZMKSZ mintegy példát mutatva a Szlovák Országos Vitaszövetséggel (Slovenská debatná asociácia) együttműködve létrehozta az első teljesen kétnyelvű versenyt Szlovákiában, ahol az iskolai fordulótól kezdve, a kerületi fordulón át egészen az országos fordulóig minden feladatsor elérhető lesz magyarul is. Az első évben megvalósuló Kritikus Gondolkodás Olimpia iskolai fordulói már sikeresen lezajlottak, az SZMKSZ pedig várja a további fordulók eredményeit.

Az SZMKSZ és a Szlovák Országos Vitaszövetséggel (Slovenská debatná asociácia) által indított első, teljesen kétnyelvű olimpia reklámja. (Az SZMKSZ Facebook-oldala)

Aggasztó számok

A szlovák nyelv ismeretére vonatkozó további érdekes adat, hogy a kitöltők szlováknyelv-tudásukat egy 1-től 10-ig terjedő skálán átlagosan csupán 5,3 pontra értékelték. A kitöltők további 47,6% véli úgy, hogy okozott már gondot számára a szlovák nyelv használata a mindennapi életben is, és 24,1% szintén inkább egyetért az állítással. Az, hogy a kérdőívet megválaszoló diákok 25,6%-a szlovák nyelv nem megfelelő ismerete miatt gondolkozik elsősorban külföldi továbbtanulásban, illetve további 18% szintén inkább egyetért azzal, hogy meghatározó tény az iskolaválasztás során a nyelvismeret, az általános szlováknyelv-oktatás színvonalának számlájára írható. Itt azonban érdemes megjegyezni, hogy a válaszadók 27,1 százaléka egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy befolyásolná a nyelvtudásuk az iskolaválasztásukat. Fontos információ lehet azon eredmény is, amely rámutat, hogy a kitöltők több mint 60%-a teljesen egyetért vagy inkább egyetért azzal az állítással, hogy hátrányt jelent számukra az életben a szlovákiai magyar iskolák látogatása a szlováknyelv-oktatás minősége miatt.

Mi az az SZMKSZ?

A Szlovákiai Magyar Középiskolások Szövetsége egy 2023 tavaszán alakult szervezet, melynek elsődleges célja a szlovákiai magyar középiskolások érdekképviselete. A szervezet célja egy Pozsonytól Királyhelmecig terjedő összetartó közösség kialakítása, amely teret ad a tehetséges fiataloknak saját érdekeik képviselésére. Kantár Balázs, a NIVAM regionális ifjúsági koordinátora szerint a szervezetben „fiatal felnőttek és 18 év alattiak is önszántukból közügyekkel és komoly dolgokkal foglalkoznak, olyanokkal, amikkel nyilván foglalkoznak felelős felnőttek is, de a legtöbb fiatal nem”. A koordinátor szerint fontos lenne, hogy a felnőttek bekapcsolják ezeket a fiatalokat a szakterületi kérdésekbe. A szervezet jelenlegi elnöke, Brezo Ferenc 2023-ban Szlovákia ifjúsági küldöttje volt az Európai Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusában. Lapunk kérdésére, hogyan látja a szervezet jövőjét, Brezo azt felelte, bizakodó, hiszen a jelenlegi elnökséget is számos aktív tag alkotja, akik biztosíthatják a szervezet jövőjét hosszabb távon is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?