Szlovákián keresztül szabadon átvonultak az Éjjeli Farkasok

Pozsony |

<p>Újra Szlovákiában járt az Éjjeli Farkasok, a hírhedt orosz nacionalista motorosbanda, melyet Vlagyimir Putyin motorosaiként is szokott emlegetni a sajtó. A motorosok Oroszországból Berlinbe tartanak, hogy ott ünnepeljék a fasizmus felett aratott győzelem napját.</p>

Az Éjjeli Farkasok néhány napja a duklai hágónál és Felsővízközben (Svidník) koszorúzták meg a szovjet emlékműveket, jártak Besztercebányán, csütörtökön pedig a pozsonyi Slavínon emlékeztek. Míg tavaly nagyobb hírveréssel érkeztek, és sokan voltak rájuk kíváncsiak, idén csak néhány tucat emberrel koszorúztak. Jártak emellett Budapesten is, ahol a 168 óra szerint a Fiume úti sírkertben tartottak rendezvényt.

Lengyelországba idén sem jutottak be Putyin motorosai – a belépési tilalom már tavaly is diplomáciai feszültséget okozott a két ország között, mivel Oroszország kiemelten támogatja a csoportot, állítólag több tízmillió rubel támogatást kapnak évente. Északi szomszédunknál ezért csupán az Éjjeli Farkasok nem oroszországi tagjai motorozhattak. Pozsonyban a motorosok mellett néhány tucatnyian gyűltek össze, köztük volt Alexej Fedotov pozsonyi orosz nagykövet, valamint az oroszbarát nézeteiről ismert Ján Čarnogurský volt szlovák kormányfő is.

A Farkasok Szlovákiából Csehországba távoztak csütörtök este. A bandát 1989-ben alapították, az amerikai Hell´s Angels mintájára. Bár apolitikus szervezetnek vallják magukat, a banda jelenlegi vezetője Alekszander Zaldosztanov Vlagyimir Putyin barátjának mondhatja magát, mi több, korábban úgy nyilatkozott, vallásos rajongással tiszteli az orosz államfőt, Isten ajándékának tartja őt. A banda egyébként a szélsőséges szcéna kiemelkedő szervezete. Az ukrán válság idején Krímben „járőröztek”, és rendszeresen járnak a kelet-ukrajnai szeparatistáknál, ahol állítólag a harcokba is bekapcsolódnak.

Élénk kapcsolatokat tartanak fenn a szlovákiai szélsőségesekkel, többek közt a Szlovák Honvédekkel (Slovenskí branci). A Honvédek „civil szárnya” egy tanulmány szerint tavaly „A mi hazánk – a mi jövőnk” néven 50 fővel patrióta motorosbandát alapított az Éjjeli Farkasok mintájára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?