Szlovákiában nincs veszélyben a gender

gulyás gergely

A magyar kormány rendeleti úton tiltja be a társadalmi nemek képzését az ELTE-n és a CEU-n, mert a „liberális” diszciplína nem fér bele az illiberális világképbe. Szlovákiában egyelőre csak egy ilyen szak van, viszont több egyetemen választható kurzus formájában oktatják a gender tudományt.

Budapesten nemkívánatos diszciplínává vált a gender, olyannyira, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a nyár közepén, egy rendeletben vonta vissza az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Közép-európai Egyetem engedélyét a társadalmi nemek szak működtetésére. A CEU és az ELTE is tiltakozott a döntés ellen, akár csak a Magyar Rektori Konferencia.

Csak a kassai egyetemen

A társadalmi nemmel (gender) kapcsolatos tudományág Szlovákiában egyelőre csak a kassai Šafárik Egyetemen működik akkreditált tanulmányi programként, azonban több egyetem is indított a témával kapcsolatos kurzusokat, például a pozsonyi Comenius Egyetem vagy az Eperjesi Egyetem. Szapu Marianna, a Comenius Egyetem gender tanulmányok központjának szakembere lapunknak elmondta, hogy ezeket a képzéseket szabadon választhatják a Bölcsészettudományi Kar hallgatói. „A hallgatók a kurzusokon tanulhatnak egyebek mellett a férfiak és a nők – mint társadalmi és szociális csoportok – közti kapcsolatrendszerről, nemi sztereotípiákról és a családon belüli erőszak következményeiről. A kurzusok politológiai, pszichológiai és filozófiai szempontból közelítik meg az érintett témákat, tehát egy széles értelemben vett interdiszciplináris tudományról beszélünk” – tájékoztatott a szakember.

Szapu szerint az elmúlt években a Comenius Egyetemen átlagban 20–30 diák vette fel a kurzusokat, viszont a számuk fokozatosan csökken, pedig néhány állásnál jól jöhet, ha az embernek van ilyen képesítése is. „A tantárgyak hasznosak lehetnek mindazok számára, akik az állami szférában szeretnének elhelyezkedni, mind szociális dolgozóként, mind a civil szervezetekben találhatnak munkát a diákok, például emberi jogokkal foglalkozó szervezeteknél sokszor keresnek olyan munkatársakat, akiknek ilyen képesítésük van” – fűzte hozzá az egyetem oktatója.

Szapu nem tartja problémának, hogy csak egy helyen létezik önálló szakként a gender Szlovákiában. „Szlovákiában új szakot nyitni elég bonyolult folyamat. De az is kifejezetten hatékony megoldás, ha több szakba építjük be a témát, és nincs is feltétlenül szükség külön szakra” – tette hozzá Szapu.

Kapcsolódó cikkünk

Van rá igény

A szakok beszüntetése nagy port kavart Magyarországon. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes előbb azzal indokolta a lépést, hogy a szakra nincs igény, és a megszerzett oklevéllel úgysem tudnak elhelyezkedni a hallgatók, majd azt mondták, világnézetileg nem fér bele a kormánynak, hogy olyan tudományt tanítsanak a magyar felsőoktatásban, amely elfogadja, hogy a biológiai nemeken túl létezhetnek társadalmi nemek is. Fodor Éva, a CEU rektorhelyettese részletes adatokkal cáfolta a kormány állításait a gender munkaerőpiaci feleslegességéről. A Facebookon azt írta, végzett hallgatóik nagy része továbbtanul és PhD-fokozatot szerez, 42 százalékuk tudományos kutatóként helyezkedik végül el, 22 százalékuk pedig a versenyszférában, egyebek mellett a legismertebb multicégeknél.

A tudósok tiltakoznak

Az ELTE szerint ráadásul a döntés és annak körülményei vélhetően alkotmányellenesek, és súlyosan sértik az egyetemi autonómiát és a tudomány szabadságát is. Erre Gulyás Gergely csak annyit mondott, hogy ebben az esetben az Alkotmánybíróság mondja ki a végső szót. Tiltakozott egy sor neves nemzetközi tudós is, de az ilyen akciók már korábban sem voltak hatással a kormány döntéseire. Az MSZP bejelentette, hogy az ombudsmanhoz fordul. A helyzet már csak azért is abszurd, mert mindkét genderképzés átesett két évvel ezelőtt a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság szokásos felülvizsgálatán, és akkor semmilyen probléma nem merült fel velük kapcsolatban, a testület megadta a további működéshez szükséges hozzájárulást, amit az EMMI is nyugtázott. A hivatalos nyilatkozatokon túli magyarázattal a Fidesz politikusai sem szolgáltak, a legvalószínűbb, hogy a gender betiltása is beleillik abba a sorba Magyarországon, amit az áprilisi választások óta egyre magasabb tempóra pörgetett kultúrharc jellemez, aminek keretében minden „liberálisnak” bélyegzett jelenséget igyekeznek ellehetetleníteni, legyen szó tudományról, kultúráról.

Erősebb hazai autonómia

Szapu Marianna szerint a magyarországi gender szakok bezárásával az a legnagyobb probléma, hogy politikai döntés alapján teszik. „Ha az egyetemek maguk döntöttek volna úgy, hogy bezárják a szakot, az rendben lenne. Viszont minisztériumi rendelet alapján megszüntetni egy tanulmányi programot véleményem szerint nagyon elhibázott döntés” – jegyezte meg a szakértő.

A szlovák oktatás autonómiája erősebb, mint a magyarországi, az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint ugyanis Szlovákiában pusztán kormányrendelet alapján nem lehet egyetemi szakot bezárni, az Akkreditációs Bizottság javaslata szükséges a döntés meghozatalához.

Nagy Roland, Kósa András

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?