Szlovákiában egy nemzet él

Pozsony |

<p>A belügyminisztérium állítja, jogosan utasították vissza a komáromi Pentaton Polgári Társulás alapszabály-tervezetét, mert szerepelt benne a Kárpát-medence kifejezés. A bejegyzésre váró társaság folklórral foglalkozik, a Kárpá-tmedence fogalmat a szlovák folkloristák is a legnagyobb természetességgel használják. A Kárpát-medence kifejezés ellen Dušan Čaplovič kormányalelnök hirdetett harcot, mert szerinte a magyarok úgy használják, mint a náci németek a Lebensraum (élettér) kifejezést.</p>

A belügy indoka: a gyülekezési jogról szóló törvény értelmében az itthon bejegyzett szervezetek nem működhetnek külföldön. A külföldön való működésre pusztán abból következtetett a belügy, hogy a szervezet céljai közt szerepel „a Kárpát-medencében élő nemzetek szellemi, kulturális és tárgyi értékeinek megőrzése“.

„A Kárpát-medence kifejezés nem alkalmazható Szlovákia területének hivatalos földrajzi megnevezésére“ - áll Erik Tomáš belügyi szóvivő lapunknak eljuttatott állásfoglalásában. - Mivel a polgári társulások csak a Szlovákia Köztársaság területén fejthetik ki tevékenységüket, a belügyminisztérium ebben az értelemben figyelmeztetett ezekre a pontatlanságokra.“

Azt is kifogásolták, hogy a célok között több nemzet értékeinek megőrzése szerepel, pedig „Szlovákiában az alkotmány szerint csak egy nemzet él“. Az alkotmány Preambuluma csak a szlovák nemzetet említi, mely a kisebbségekkel és etnikai csoportokkal együtt él Szlovákia területén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?