Szlovákiába látogat a holland király

Vilmos Sándor látogatását Pozsonyban kezdi és a Magas-Tátrával zárja.

Vilmos Sándor holland király és felesége, Máxima március 7-én Szlovákiába látogat. A látogatásra a Szlovák Köztársaság függetlenségének 30. évfordulója alkalmából kerül sor. Gabriella Sancisiová, Hollandia szlovákiai nagykövete nyilatkozata alapján a király a sajtószabadság, Ukrajna támogatása és a gazdasági együttműködés témáit szeretné érinteni.

A nagykövet szerint mindkét ország a körforgásos gazdaságra való átállást, a klímaváltozás elleni küzdelmet és a biológiai sokféleség védelmét hangsúlyozza.

Az országok Sancisiová szerint az újságírók védelmében is szorosan együttműködnek, miután az elmúlt években Szlovákiában és Hollandiában is meggyilkoltak egy-egy oknyomozó újságírót.

Kilencmilliárd euróval Hollandia az egyik legnagyobb befektető az országban. A holland cégek több mint 4000 embert foglalkoztatnak itt.

Vilmos Sándor király március 8-án, szerdán a Future Is Now (A jövő most van) szlovák-holland üzleti fórumra látogat a pozsonyi várba.

A holland király látogatásának első két napját Pozsonyban tölti, az utolsón pedig a Magas-Tátrába utazik a delegációval.

(noviny.sk, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?