Szlovákia is elkezdi az európai ügyészek kiválasztását

Pozsony |

Szlovákia a következő hetekben elkezdi a jelöltek kiválasztását az európai ügyészi funkcióra. Csütörtökön (november 1.) ugyanis érvénybe lép a törvény, amely kimondja Szlovákia részvételét az Európai Ügyészség intézményében, ezért a főügyésznek legkésőbb év végéig ki kell tűznie az első kiválasztási eljárás időpontját. A delegált európai ügyészjelölteket 2019. október 1-jéig kell kiválasztani.

 

A megalakuló Európai Ügyészség biztosítani szeretné, hogy jobban és hatékonyabban vizsgálják ki az EU pénzügyi érdekei ellen irányuló bűncselekményeket. Szlovákia, csakúgy, mint a többi tagország, egy európai ügyészt nevez ki központi szinten, aki az európai főügyész helyettese lesz. A tervek szerint minden tagországban legkevesebb két delegált európai ügyésznek kell lennie.

Az Igazságügyi Minisztérium szerint az az eljárás, ahogy az európai ügyészeket és a delegált európai ügyészeket kinevezik, biztosítja a függetlenségüket és a szakmaiságukat. Minden tagország három jelöltet nevez meg az európai ügyészi posztra, akik közül az Európai Unió Tanácsa nevez ki egyet. Az Európai Ügyészség főügyészét és adminisztratív igazgatóját az Európai Bizottság fogja kiválasztani.

 

A jelölteket egy öttagú bizottság választja ki, amelynek tagjait a főügyész válogatja össze egy adatbázisból. Két tag képviseli az ügyészek tanácsát, egy tag a főügyészt, egy tag a bírói tanácsot, az ötödik tagot pedig a főügyész az Igazságügyi Minisztérium jelöltjei közül választja ki. A kiválasztási eljárás nyilvános lesz, azok az ügyészek vehetnek részt benne, akik elérték a 40. életévüket és teljesítik a többi kritériumot.

A jelöltek írásbeli és szóbeli vizsgán is részt vesznek, különös hangsúllyal az idegen nyelvekre. A szóbeli rész az Európai Ügyészség hatáskörébe tartozó bűncselekményekre, valamint a nemzetközi bírói együttműködésre fogja helyezni a hangsúlyt. Az eljáráson sikeresen részt vevő jelölteket a főügyész bejelenti a kormánynak, amely ezután három jelöltet nevez ki az európai ügyészi posztra. A delegált európai ügyészjelölteket egyenesen a főügyész nevezi ki.

Az európai ügyészek feladata, hogy összekössék az állandó kamarákat az egyes tagországokban tevékenykedő delegált európai ügyészekkel, valamint, hogy biztosítsák az információáramlást közöttük. A delegált európai ügyészek feladata az lesz, hogy az Európai Ügyészség nevében végezzék a feladataikat a tagországokban, a többi szervtől jogilag eltérő funkcióban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?