Szlovákia hazahívja konzultációra oroszországi nagykövetét

Lajčák
Pozsony |

Szlovákia hazahívja konzultációra oroszországi nagykövetét az Egyesült Királyság területén megmérgezett orosz ügynök, Szergej Szkripal ügyével összefüggésben – jelentette be a kormány szerdai ülése után Miroslav Lajčák (Smer-SD-jelölt) külügyminiszter, hangsúlyozva: komoly diplomáciai lépésről van szó. „Az elmúlt 25 évben még egyszer sem hívtuk haza konzultációra a moszkvai nagykövetünket” – emlékeztetett Lajčák.

Arról nem született döntés, mennyi időre hagyja el Moszkvát Peter Priputen nagykövet. Egyelőre határozatlan időre hívták őt haza.
 

Lajčák elmondása szerint Szlovákia komolyan fontolóra veszi a brit fél kérését, amely a be nem jelentett orosz hírszerző tisztek kiutasítására vonatkozik. Arra a kérdésre, hogy az orosz diplomaták kiutasítását az SNS, illetve a párt elnöke gátolja-e, a miniszter azt válaszolta: ő ilyet nem mondott, és lojális állami hivatalnokként nem is akar ilyen spekulációkba bocsátkozni.

Eddig 19 uniós tagállam döntött az orosz diplomaták kiutasítása mellett. Kilenc tagállam nem utasított ki orosz diplomatákat, illetve bejelentette, hogy nem tervez ilyen lépést.

Lajčák délután találkozik a szlovák titkosszolgálat (SIS) igazgatójával. „Készek vagyunk további lépéseket tenni a releváns információk kiértékelése után” – jelezte a miniszter. Hogy erre mikor kerülhet sor, nem mondta meg. „Ez nem egy verseny. Hideg fejjel és az állam iránti felelősséggel kell eljárni” – tette hozzá.
 

A miniszter elmondása szerint Szlovákia határozottan elítéli a civil személyek elleni vegyi támadást, főleg, ha arra az Európai Unió területén kerül sor. Hangsúlyozta: Szlovákia jelen volt minden, Szkripal-üggyel kapcsolatos EU- és NATO-határozat elfogadásánál, annál is, amelyik az orosz diplomáciai képviselet számbeli csökkentéséről rendelkezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?