Szakértők szerint a koronavírus-járvány legújabb hullámának kitörését a lopakodó, ám sokkal fertőzőképesebb kentaur-variáns indíthatja el.
Szlovákia felé tart a kentaur-variáns, berobbanthatja a járványt
Szlovákiában jelenleg az omikron BA egy új alvariánsa felelős a gyors terjedésért, ami képes az eredeti változattal szembeni immunitást is megkerülni.
Az új hullám érkezését az egészségügyi minisztérium adatai is megerősítik: egy hét alatt a fertőzöttek száma 56 százalékkal nőtt, és ami még súlyosabb, a lélegeztetetőgépen lévő pácienseké 57 százalékkal emelkedett.
Vladimír Leksa klinikai immunológus azonban nem aggódik amiatt, hogy a jelenlegi hullám ugyanolyan problémákat okoz majd az egészségügyi rendszernek, mint a korábbiak.
A népesség egyre ellenállóbbá válik, ezért ma már csak azok a változatok terjedhetnek, amelyek valamennyire ellenállnak ennek a védettségnek. A beoltott vagy a betegségből felépült embereknél az új variánsok már nem okozhatnak súlyos tüneteket
– mondta.
Ugyanakkor az orvosok aggódnak a kentaur-variáns miatt, amelyet először Indiában azonosítottak, azóta pedig Európában is több helyen megjelent. Fő tulajdonsága, hogy rendkívül fertőző, ezenkívül a kockázati csoportba tartozó betegek esetében jóval magasabb a halálozási rátája.
Elképzelhető, hogy hamarosan Szlovákiában is felbukkanhat az új változat, ezért szakemberek arra figyelmeztetnek, továbbra is legyünk óvatosak, és tartsuk be a javasolt óvintézkedéseket.
(tvnoviny)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.