Szlovákia euroatlanti integrációjáról

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház támogatja a Szlovák Köztársaság euroatlanti integrációját. „Az európai népek kétezer éves keresztyén gyökerei, a Krisztus-hit egybekapcsoló ereje és a személyválogatás nélküli isteni kegyelem az európai közösségnek is alappillére lehet.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház támogatja a Szlovák Köztársaság euroatlanti integrációját. „Az európai népek kétezer éves keresztyén gyökerei, a Krisztus-hit egybekapcsoló ereje és a személyválogatás nélküli isteni kegyelem az európai közösségnek is alappillére lehet. Bízunk abban, hogy az egység kérdésében a keresztyén egyház példaként áll az emberek előtt. Bár látható a felekezetek különbsége, mégis hirdetjük és hordozzuk a Krisztusban való egységünket. Tudjuk, hogy országunk európai uniós integrációja – a közeljövő nehézségein túltekintve – megélhető előnyökkel jár majd a Szlovák Köztársaság polgárai számára” – tartalmazza a zsinaton elfogadott nyilatkozat. „Hitünk szerint az integrációval nemcsak kapni fogunk, hanem adni is tudunk az európai közösségnek.” Hiszik, a kis nemzetek értékei mellett az egyházak is – így a református egyház szolgálata és értékei is – gazdagíthatják a majdani közös és egységes Európát. „Bízunk abban, hogy az egyesülő Európa ebben a vonatkozásban nemcsak elfogadja, hanem partnerként is kezeli majd az egyházakat. A szekularizált világban a kis nemzetek számára veszélyt jelenthet az elanyagiasodás, amely az egyén szintjén akár a nemzeti értékek feladásával is járhat. Egyházunk feladatának tekinti, hogy figyelmeztessen az értékvesztés és az elvtelenség veszélyeire, és a Szentírás alapján evangéliumi irányt mutasson a nemzetek közösségében való megmaradás felé” – zárul a nyilatkozat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?