Szlovákia elég gáztartalékkal rendelkezik a következő fűtési szezon végéig

gáz k

A következő fűtési szezonra, 2023 májusának végéig elegendő gáztartalékkal rendelkezik Szlovákia – jelentette be Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter keddi sajtótájékoztatóján.

Sulík szerint a Szlovák Gázművek (SPP) elegendő tartalékai más szolgáltatók tartalékaival együtt biztosítja minden fogyasztó ellátását, beleértve a cégekét is.

„Az egész évre szükséges gázmennyiség 49%-a van a tartályokban” – jelentette ki Sulík. A tározók további feltöltése már nem lenne gazdaságos, mivel akkor is elég tartalék van, ha Oroszországból nem érkeznének szállítmányok. Az SPP már csak akkor fog további készleteket vásárolni, ha kedvező áron jut hozzájuk.

Július 11-én, tegnap Oroszország leállította a gázszállítást az Északi Áramlat-1 vezetéken keresztül, kezdetét vette ugyanis a vezeték szokásos éves karbantartása. A munkálatok tíz napig tartanak, a vezetéket erre az időre leállítják. Sulík szerint azonban megtörténhet, hogy az oroszok ezt követően sem indítják újra a gáz szállítását. Erre az eshetőségre Szlovákia már hónapokkal ezelőtt felkészült – mondta.

Az SPP-nek annak ellenére sikerült megfelelő gáztartalékokat bebiztosítania, hogy az orosz Gazprom június közepén a felére csökkentette a szállítást. A Szlovákiába érkező mennyiség ez után is folyamatosan csökkent, egészen az Északi Áramlat-1 gázvezeték tervezett karbantartásának e hét eleji kezdetéig. Az SPP cseppfolyósított földgáz (LNG) vásárlására kötött szerződéseket, ezt tartályhajók szállítják az északi-tengeri kikötőkig.

„A krízis elhárításán február 24-étől dolgozunk, folyamatosan értékeljük a kockázatokat, beleértve a tervezett leállásokat, mint például az Északi Áramlat-1 karbantartása” – fűzte hozzá Richard Prokypčák, az SPP vezérigazgatója.

(TASR, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?