Szlovákia akár örülhet is a brexitnek

Pozsony |

<p>Előnye is származhat a szlovák gazdaságnak Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépéséből. A Bisnode tanácsadó cég elemzője, Milan Seliak kizártnak tartja, hogy a brexitet követően távoznának Szlovákiából az itt tevékenykedő brit cégek. Épp ellenkezőleg, a kilépés még több brit társaságot csalogathat Szlovákiába.</p>

Az országban összesen 1018 társaság van brit kézben, e cégek összesen több mint 395 millió euró alaptőkével rendelkeznek. Az elmúlt hat évben 25 százalékkal bővült a számuk, 2010-ben Szlovákiában csak 795 társaság volt brit kézben. A szlovákiai cégek külföldi tulajdonosainak listáján Nagy-Britannia a kilencedik helyre került.

 

Seliak szerint a brit cégeknek olyan jól megy a soruk Szlovákiában, hogy nagy meglepetés lenne, ha Nagy-Britannia unióból való kilépése után elhagynák az országot. „A szlovákiai leányvállalatokkal rendelkező brit társaságoknak sok szlovák cégeknél is jobban megy. Ráadásul már jelentős összeget befektettek az országban, ezért kicsi az esélye annak, hogy csak úgy távoznának” – mondta Seliak, hozzátéve: ahhoz, hogy többet tudjunk a brit kézben levő cégek jövőjéről, tudni kellene, pontosan milyen szankciókkal jár majd Nagy-Britanniának az unióból való kilépés. „Nagy a valószínűsége, hogy a szankciók enyhék lesznek, hiszen Brüsszelnek és Londonnak egyaránt érdeke, hogy a brexit negatív következményei minimálisak legyenek” – állítja az elemző.

 

Számos brit székhelyű vállalat ráadásul már jelezte, amint a szigetország kilép az unióból, távoznak Nagy-Britanniából, s központjukat az unió valamelyik más tagállamába fogják áthelyezni. „Szlovákia ezen a téren még nyerhetne is, hiszen a brit cégeknek különböző támogatásokat és szakképzett munkaerőt is felkínálhat, ugyanis abból hiány van Nagy-Britanniában. Az érintett állások többségét már most az unió más tagállamaiból érkező állampolgárokkal töltik be” – fűzte hozzá Seliak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?