Szigorodik az újszülöttek gyámhatósági ellenőrzése

Pozsony |

<p>Gyámhatóságot küldhetnek azokra az édesanyákra, akik nem sokkal a szülés után engedély nélkül távoznak a szülészetről, valamint a kórházból való hazaérkezés után a gyerekorvost nem engedik be a lakásba &ndash; a civil szervezetek tiltakozása ellenére a parlament ilyen változatban hagyta jóvá az egészségügyi ellátásról szóló új törvényt, mely júliustól lép hatályba.</p>

Az egészségügyi minisztérium műhelyéből származó norma alapján júliustól haladéktalanul jelenteni kell a gyermekvédelmi és gyámügyi hatóságnak, ha szülés után az anya – csecsemőjével vagy nélküle – az orvos beleegyezése nélkül elhagyja az egészségügyi intézményt. A szülés után a polgári aktivisták szerint is szükség van egészségügyi ellátásra, ám azt nem feltétlenül kellene kizárólag a kórházhoz kötni, és ha valaki az otthoni környezetet választja, azért nem kellene a gyámhatósággal ijesztgetni. Az új intézkedést a szociális ügyi minisztérium ösztönzésére vezetik be, ugyanis a szociális ügyi hivataltól igényelhető születési támogatás és a többes ikrek esetében járó támogatás kifizetésének egyik feltétele, hogy az anya a szolgáltató beleegyezésével hagyta el az egészségügyi intézményt. „Az intézkedés reagál azokra a helyzetekre is, amikor az anya a csecsemő nélkül idő előtt távozik a szülészetről, s később sem jön vissza gyermekéért. Ilyen esetben együtt kell működni a gyámhatósággal” – olvasható a törvény indoklásában. Romaellenes intézkedésAz emberjogi aktivisták szerint mindez feltehetően a roma nők ellen irányul, hiszen köztudottan Kelet-Szlovákiában főleg ők hagyják el a szülészetet nem sokkal a szülés után. „Ahelyett, hogy foglalkoznának azokkal az okokkal és körülményekkel, melyek miatt egyes roma nők idő előtt távoznak a kórházból, inkább büntetni próbálják őket. Munkánk során gyakran szembesülünk azzal, hogy a romák az egészségügyi személyzet szóbeli támadásai és megszégyenítés, megalázás miatt távoznak a kórházból, és a roma nők többsége később visszamegy a gyerekéért” – mutatott rá Vanda Durbáková, a Polgári és Emberjogi Tanácsadó munkatársa. Be kell engedni a gyerekorvostUgyancsak a szociális ügyi tárca kérésére került a jogszabályba, hogy amikor elbocsájtják a csecsemőt a szülészetről, a zárójelentésbe beírják leendő kezelőorvosa – az anya által megadott vagy a lakhely szerint illetékes gyermekorvos – nevét és elérhetőségét, és a zárójelentést egyenesen neki is postázzák. Jelenleg az anya két példányban kapja meg, az egyiket ő adja oda az orvosnak. A módosítással a csecsemőknek akarnak nagyobb védelmet biztosítani, az esetleges kínzást és visszaéléseket próbálják megelőzni. Ezt a célt szolgálja az is, hogy törvénybe foglalták: a gyerekorvost be kell engedni a lakásba, ennek elutasításáról haladéktalanul tájékoztatni kell a gyámhatóságot. A szülészetről való hazaérkezés után az eddigi szabályozás értelmében is fel kell venni a kapcsolatot a gyerekorvossal, aki pár napon belül otthonában személyesen szokta felkeresni az újszülöttet. Egyrészt kíméli a mamát és a csecsemőt, másrészt ellenőrzi, milyen körülmények között élnek. A személyes látogatástól az orvos csak kivételes esetben szokott eltekinteni, és ha nem valósul meg, jelenleg ezt nem kell senkinek jelentenie. Az új törvény alapján azonban őt is megbüntethetik, ha nem értesíti a gyámhatóságot.  Gyógykezelés a szociális otthonokbanA szaktárca reagál a gyermekotthonokban és az egyéb szociális intézményekben nyújtott egészségügyi ellátással, annak finanszírozásával és a nővérek jogállásával kapcsolatos gyakorlati problémákra is: új ellátási formát, ún. ápolói gondoskodást vezetnek be, s így lehetővé válik, hogy az egészségügyi nővérek a szociális intézmények alkalmazottjaiként nyújthassanak egészségügyi ellátást, ápolhatják, gondozhatják a gyerekeket, és az orvos előírása szerint elvégezzenek bizonyos feladatokat. Az egészségügyi ellátásról szóló új norma szerint új engedélyre lesz szükségük a specializált szakrendelők üzemeltetőinek. Előfordult ugyanis, hogy némelyik szolgáltatónak kevesebb szakképzett alkalmazottja volt vagy nincs megfelelő szintű képesítésük. Akinek az engedélye nem lesz összhangban az új törvény követelményeivel, legkésőbb 2015. június 30-áig új engedélyt kell kérnie. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?