Közélet

Szerdától jelentősen enyhítenek a járványügyi korlátozásokon

Pozsony | Szerdától jelentősen enyhítenek a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokon. Összekötik a korlátozások feloldásának második és harmadik szakaszát. Kinyithatnak a boltok, a kocsmateraszok és a újra tarthatnak miséket, istentiszteleteket is. A hírt frissítjük.
Czímer Gábor

2020. május 4. 15:59

Frissítve
A képen Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök.
- TASR-felvétel

A miniszterelnök, Igor Matovič (OĽaNO) ma délután, a járványügyi szakemberekkel tartott tanácskozása után bejelentette, azt javasolják, hogy szerdán lépjünk be a járványügyi intézkedések feloldásának második és harmadik fázisába. "Összevonjuk a második és a harmadik fázist" - mondta a kormányfő, amit a kedvező epidemiológiai adatokkal indokolt.

Eszerint már kinyithatnának a fodrászatok, a manikűr-, pedikűr- és kozmetikai szalonok, a szoláriumok, a borbélyok, a taxi szolgáltatók és a rövid távú szállást kínáló panziók és hotelek is működhetnének. Az utóbbiak esetében azonban a beltéri éttermeknek zárva kell maradniuk, egy vendég távozása után pedig a szobát 24 órán keresztül üresen kell tartani. A taxikban fóliával kell elkülöníteni a sofőr és az utas közti teret. Nyitva lehetnek a kültéri turista látványosságok, múzeumok, galériák, könyvtárak és kiállítótermek is.

A miséket és istentiszteket is újra engedélyezik azzal az ajánlással, hogy az idősek számára vasárnap egy külön misét vagy istentiszteletet tartsanak. A templomokban tartózkodó hívők számát azonban korlátoznák, a Szlovák Püspöki Konferenciával konzultálva fogják kijelölni, hol és mennyi ember állhat vagy ülhet az épületekben. A szertartások során továbbra is kötelező lesz a szájmaszk viselése, a hívők csak minden második padsorban és egymástól két méterre ülhetnek, a kézfogás pedig tilos. A szertartásokat rövidíthetik is.

A higiéniai feltételek betartása, így a kézfertőtlenítés és a vásárlók közötti 2 méteres távolság megtartása mellett minden bolt kinyithat, tekintet nélkül annak alapterületére. Továbbra is érvényben marad azonban, hogy a boltban 25 négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodhat. Egyedül a bevásárlóközpontoknak kell továbbra is  zárva maradniuk. 

Ugyancsak üzemelhetnek a vendéglátóipari egységek, éttermek, kocsmák, kávézók szabadtéri teraszai, de csak 2 ember, vagy egy kisgyermekes család ülhet egy asztalnál. Az asztalok szélének pedig legalább 2 méterre kell lenniük egymástól. A vendégek a mellékhelységeket is használhatják, amelyeket azonban gyakran kell fertőtleníteni.

A határátkelésre vonatkozó korlátozások feloldása azonban egyelőre nincs kilátásban. Zuzana Krištúfková epidemiológus azt javasolta, az emberek próbáljanak az országon belül nyaralni.

Matovič arról is beszélt, továbbra is elővigyázatosnak kell lennünk és be kell tartanunk a higiéniai szabályokat, hiszen a tesztek által kimutatott fertőzötteken kívül háromszor, de akár hatszor több ember szervezetében is jelen lehet a vírus. A kormányfő szerint akár 4000 beazonosítatlan fertőzött is lehet. "Továbbra is legyünk nagyon felelősségteljesek, mert elronthatjuk az egészet" - mondta Matovič. A kormányfő arról is beszélt, hogy európai viszonylatban Szlovákiában van az ország lakosságához képest a legkevesebb beteg. "Köszönet mindenkinek aki az intézkedéseket betartották" - tette hozzá a miniszterelnök.

Henrieta Hudečková közegészségügyi szakember pedig arról beszélt, a higiéniai intézkedéseket azért is be kell tartani, mert a járvány második hulláma jelentős veszélyt jelent.

Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón elmondta, a tervezett műtétek is újraindulhatnak, az egészségügyi személyzet számára pedig állítása szerint elegendő védőfelszerelés áll rendelkezésre. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, minden polgárnak rendelkezésére kell bocsátani azt az egészségügyi ellátást, amelyre az Alkotmány értelmében joga van. "Ha ez elmarad, az érintett polgár bejelentést tehet az egészségügyi ellátás felügyeletéért felelős hivatalnál" - mondta Krajčí.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Gyöngyösbokréta ünnep, Léva, 1935 (Forrás: digitalisemlekezet.eu/Fórum Kisebbségkutató Intézet)

Porlik, mint a szikla? – A népszámlálási kampányról

ingázó koronavírus

Koronavírus: a Dunaszerdahelyi járásban találták a legtöbb fertőzöttet szombaton

buszbaleset magyarország

Súlyos buszbaleset történt Magyarországon, egy ember meghalt

Izsák Attila

Francia cégé lett a szenci táncos

tűzoltó illusztráció

Szándékos gyújtogatás okozhatta a csehországi lakóháztüzet, amiben többen meghaltak

Vasárnap is hőség lesz

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.