Szerdától ideiglenesen visszaállítják a határellenőrzést

határátkelőhely

Biztonsági okokból május 24-től június 8-ig ideiglenesen visszaállítják az ellenőrzést Szlovákia Ausztriával, Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehországgal közös határain, valamint a nemzetközi repülőtereken a Globsec 2023 Bratislava Forum konferencia miatt. 

A május 29. és 31. között zajló Globsec Nemzetközi Biztonsági Konferencián Európa és a világ vezető politikusai és közéleti személyiségei vesznek részt. „Ezért kiemelten fontos a magas szintű biztonság garantálása. Az intézkedés ideiglenes” – tájékoztatott korábban a védelmi tárca.

A határellenőrzések célja, hogy a rendezvény ideje alatt biztosított legyen a közrend és a közbiztonság az ország területén. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint az ellenőrzéseket az aktuális fenyegetések alapján határozzák meg, és a szükséges időre korlátozzák. „A rendőrség úgy hajtja végre az intézkedéseket, hogy a várakozási idő minimális legyen a belső határokon” – közölte a minisztérium.

Szlovákia Lengyelországgal, Csehországgal, Ausztriával és Magyarországgal közös szárazföldi határait az ellenőrzések idején csak a kijelölt határátkelőkön lehet átlépni, kivételt képeznek a mentők, a mezőgazdasági vagy erdészeti munkát végzők, a vadászok és a halászok, akik a belső határtól számított öt kilométeren belül dolgoznak. A nemzetközi vasúti és légi közlekedést semmilyen módon nem korlátozzák vagy módosítják.  

A belügyminisztérium azt ajánlja a Szlovákiába utazóknak, legyenek kéznél az irataik, hogy gyorsabban menjen az ügyintézés. A szlovák és az uniós állampolgároknak elég a személyi igazolványukat felmutatniuk. Más országok állampolgárai útlevéllel vagy más, Szlovákia területén tartózkodásra jogosító dokumentummal, például tartózkodási engedéllyel vagy vízummal léphetik át az országhatárt.

Határátkelők a belső határokon:

I. Szárazföldi határátkelők

Ausztria

1) Közúti határátkelőhelyek

  • Pozsony-Járfalu (Jarovce)-Kittsee (autópálya)
  • Pozsony-Járfalu-Kittsee (régi út)
  • Pozsony-Ligetfalu (Petržalka)-Berg
  • Záhorská Ves-Angern
  • Moravský Svätý Ján-Hohenau
  • kerékpáros híd


2) Vasúti határátkelők

  • Pozsony-Ligetfalu-Kittsee
  • Pozsony-Dévényújfalu (Devínska Nová Ves)-Marchegg


3) Folyami átkelők

  • Pozsony-kikötő

Magyarország

1) Közúti határátkelőhelyek

  • Pozsony-Dunacsún (Čunovo)-Rajka (autópálya)
  • Oroszvár (Rusovce)-Rajka
  • Medve (Medveďov)-Vámosszabadi
  • Komárom (Komárno) -Komárom (Monostori híd)
  • Komárno-Komárom
  • Párkány (Štúrovo)-Esztergom
  • Ipolyszalka (Salka)-Letkés
  • Ipolyság (Šahy-Parassapuszta
  • Tótgyarmat (Slovenské Ďarmoty)-Balassagyarmat
  • Rárós (Rároš)-Ráróspuszta
  • Kalonda-Ipolytarnóc
  • Tajti (Tachty)-Cered
  • Sátorosbánya (Šiatorská Bukovinka-Salgótarján
  • Sajószentkirály (Kráľ)-Bánréve
  • Domica-Aggtelek
  • Gesztőd (Hosťovce)-Salgótarján-Bánréve
  • Domica-Aggtelek
  • Gesztőd-Bánréve Tornanádaska
  • Migléc (Milhosť)-Tornyosnémeti (I/17-es út)
  • Migléc-Tornyosnémeti (R4-es út)
  • Kenyhec (Kechnec)-Abaujvár
  • Eszkáros (Skároš)-Holloháza
  • Újhely (Slovenské Nové Mesto)-Sátoraljaújhely (I/79-es út)
  • Újhely-Sátoraljaújhely (útkereszteződés)
  • Nagykövesd (Veľký Kamenec)-Pácin


2) Vasúti határátkelőhelyek

  • Oroszvár-Rajka
  • Komárno-Komárom
  • Párkány-Szob
  • Fülek (Fiľakovo)-Somosköúújfalu
  • Sajólénártfalva (Lenártovce)-Bánréve
  • Hernádcsány (Čaňa)-Hidasnémeti


3) Folyami határátkelők

  • Komárno-Komárom
  • Párkány-Esztergom

Csehország

1) Közúti határátkelőhelyek

  • Svrčinovec-Mosty u Jablunkova
  • Čadca-Milošová-Šance
  • Klokočov-Bílá
  • Makov-Bílá-Bumbálka
  • Makov-Velké Karlovice
  • Červený Kameň-Nedašova Lhota
  • Horné Srnie-Brumov-Bylnice
  • Drietoma-Starý Hrozenkov
  • Nová Bošáca-Brumov-Bylnice Březová
  • Moravské Lieskové-Strání
  • Lysá pod Makytou-Střelná
  • Vrbovce-Velká nad Veličkou
  • Brodské-Břeclav (diaľnica)
  • Brodské-Lanžhot
  • Holíč-Hodonín
  • Skalica-Sudoměřice (új út)
  • Skalica-Sudoměřice


2) Vasúti határátkelők

  • Čadca-Mosty u Jablunkov
  • Lúky pod Makytou-Horní Lideč
  • Horné Srnie-Vlársky průsmyk
  • Vrbovce-Velká nad Veličkou
  • Skalica-Sudoměřice
  • Holíč-Hodonín
  • Kúty-Lanžhot


3) Folyami határátkelők

  • Skalica-Sudoměřice (Výklopník)
  • Skalica-Hodonín
  • Skalica-Rohatec

Lengyelország

1) Közúti határátkelőhelyek

  • Skalité-Zwardoń (autópálya)
  • Skalité-Zwardoń
  • Novoť-Ujsoły
  • Oravská Polhora-Korbielów
  • Bobrov-Winiarczykówka
  • Trstená-Chyžné
  • Suchá Hora-Zwardoń (autópálya) Chochołów
  • Čirč-Leluchow
  • Kurow-Muszynka
  • Lesnica-Szczawnica
  • Lysá nad Dunajcom-Niedzica
  • Mníšek nad Popradom-Piwniczna
  • Vyšný Komárnik-Barwinek
  • Tatranská Javorina-Lysa Poľana
  • Palota-Radoszyce
  • Nižná Polianka-Ožena
  • Podspády-Jurgów
  • Becherov-Konieczna


2) Vasúti határátkelőhelyek

  • Skalité-Zwardoň
  • Palota-Lupków
  • Plawiec-Muszyna



II. Légi határok

  • pozsonyi repülőtér
  • kassai replőtér
  • poprádi repülőtér
  • pöstyéni repülőtér
  • szliácsi repülőtlr
  • zsolnai repülőtér
  • privigyei repülőtér
  • nyitrai repülőtér
  • Jasnái repülőtér.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?