Szerdán lesz a Smer által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülés

Robert Fico
Pozsony |

Szerdán tartja az ellenzéki Smer által kezdeményezett rendkívüli ülését a parlament – tájékoztatott Grendel Gábor (OĽaNO), a parlament alelnöke. A Smer indítványozza, hogy a képviselők hagyják jóvá a népszavazás kihirdetéséről szóló határozatot. A rendkívüli parlamenti ülés 14 órakor kezdődik.

A Smer arról akar népszavazást rendezni, támogatja-e a lakosság, hogy a képviselők alkotmányos törvényt fogadjanak a nyolcadik választási ciklus lerövidítéséről, és a következő parlamenti választást 2021. június 30-ig megtartsák.

Az ellenzéki párt tagjai azzal indokolják javaslatukat, hogy szerintük káosz uralkodik a koronavírus-járvány elleni küzdelem terén. „A kormányzati döntések és intézkedések szakmailag előkészítetlenek és kiszámíthatatlanok, gyakran változtatják és korrigálják a korábbi döntéseket” – fogalmaznak a javaslatban. Szerintük a kormány sem képes olyan intézkedéseket hozni, amelyek megszüntetnék vagy mérsékelnék a járvány gazdasági, társadalmi hatásait.

Az ellenzék szerint a világjárvány leküzdésére irányuló intézkedések gyakran sértik az emberi jogokat, és nincsenek meg az ezekhez szükséges jogi alapok sem. Kritizálják az országos tesztelést is, amellyel szerintük figyelmen kívül hagyták az alkotmányt. A javaslat szerint a kormány elhanyagolja az uniós források felhasználását is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?