Szentpéteren ötvenhatról

Szentpéter. Az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából megemlékezést tartanak vasárnap Szentpéteren. A szervezők a Rákóczi Szövetség, a Magyar Koalíció Pártja és a Csemadok helyi szervezete, valamint a Szüllő Géza Polgári Társulás.

Szentpéter. Az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából megemlékezést tartanak vasárnap Szentpéteren. A szervezők a Rákóczi Szövetség, a Magyar Koalíció Pártja és a Csemadok helyi szervezete, valamint a Szüllő Géza Polgári Társulás. A rendezvény délután két órakor ökomenikus istentisztelettel kezdődik, majd Balás-Piri Lászó, a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör tagja mond ünnepi beszédet. Fehér Csaba, a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma munkatársa Tóth Kurucz János régész munkásságáról és életéről tart előadást. A Fő téri kopjafa megkoszorúzása után a helyi óvodások és iskolások műsorával zárul a program.

Az ünnepség kapcsán Kocsis Mihályt, a Rákóczi Szövetség helyi alapszervezetének alelnökét eddigi munkájukról kérdeztük. „A Rákóczi Szövetség helyi szervezetét a múlt évben hoztuk létre Novák Róbert református lelkész vezetésével, és jelenleg 25 tagunk van – mondta. – Egyik legfontosabb célunknak a nemzettudat ápolását, a község szellemi életének fellendítését tekintjük. Megalakulásunk óta méltó módon megemlékezünk nagy nemzeti ünnepeinkről, március 15-éről, augusztus 20-áról, október 23-áról stb., aminek falunkban addig nem volt hagyománya. Tavaly októberben például Fónay Jenő, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének elnökét köszönthettük körünkben.” Szentpéter mintegy 2600 lakosú nagyközség, ahol a magyar nemzetiségű lakosok száma 2000 körül mozog. Ugyanakkor a magyar, illetve a szlovák nyelvű iskolákban beíratott gyermekek aránya már szinte ötven-ötven százalékos. E kedvezőtlen tendencia visszafordítása érdekében a Rákóczi Szövetség tagjai a beíratás előtt felvilágosító előadást tartottak az óvodás gyermekek szüleinek az anyanyelvi oktatás fontosságáról. Ezt a programot az idei tanévben is folytatni kívánják. Terveik között szerepel egy Teleház beindítása, valamint táncházak szervezése. Szorosan együttműködnek a Csemadok helyi szervezetével, a cserkészszövetséggel és a községben jól működő asszonykórus tagjaival is. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?