Szembesítették Pavol Ruskót Mikuláš Černákkal

Pavol Rusko
Pozsony |

Pavol Rusko exminiszter és Mikuláš Černák volt maffiavezér szembesítése nem oldotta fel a vallomások közötti ellentéteket, mindetten ragaszkodtak a saját verziójukhoz.

Pavol Rusko azt nyilatkozta, hogy úgy érezte, Černák szégyelli magát és a szembesítést „két órányi hazugságnak“ nevezte.

Miloš Maďar, Černák egyik ügyvédje ezzel szemben azt állította, hogy ügyfele Rusko szemébe nézve állította, hogy igazat mond. Maďar szerint az eljárás során más bizonyítékoknak kell igazolni, kinek van igaza.

A szembesítés során feltett kérdések két alapvető pontra vonatkoztak: az első, hogy

Rusko megrendete-e Volzová elrablását és megölését, a másik pedig, hogy hányszor találkozott és kommunikált egymással Rusko és Černák.

A szembesítés több mint két órán át tartott, de a mindketten teljesen másképp adtak számot az eseményekről a vallomásaikban.

A volt gazdasági minisztert és a Markíza TV volt igazgatóját azzal vádolják, hogy 1997-ben meg akarta öletni üzlettársát, Sylvia Volzovát, erre pedig Mikuláš Černák maffiafőnököt bérelte fel. Az ügyben Černák korábbi közeli társa, Miloš Kaštan és a pozsonyi alvilág volt vezetője, Róbert „Kýbel” Lališ is gyanúsított.  Černákék  a gyanú szerint Volzová elrablását és meggyilkolását a Sýkora-klán embereivel közösen készítették elő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?