Szavazásra biztatja a fiatalokat az oktatási miniszter

Daniel Bútora

Daniel Bútora oktatási miniszter felszólította a középiskolásokat és a főiskolákat, hogy szombaton menjenek el szavazni, ne hagyják, hogy mások döntsenek a sorsuk felől. A ligetfalui (Petržalka) Kereskedelmi Akadémián nyilatkozott erről, ahol diákokkal és a lakosság mozgósításában résztvevő, pártoktól független szervezetek képviselőivel beszélgetett.

„Pontosan a fiatalok voltak azok, akik egy-egy kulcsfontosságú pillanatban megmutatták az egész társadalomnak, merre kell tovább mennünk, legyen szó 1989 novemberéről, az 1998-as választásról vagy a Kuciak-gyilkosság utáni időszakról” – mutatott rá Bútora.

A mobilizáció kapcsán elmondta, a három legfontosabb dolog, hogy a fiatalok elmenjenek szavazni, alaposan fontolják meg, kit választanak, és az ehhez szükséges tájékozódás során többféle csatornát használjanak.

A fiatalok mozgósítását célzó kampány áprilisban kezdődött, miután egy felmérés során kiderült, nagyon kevesen akarnak közülük szavazni, radikálisan csökkent az ilyen fiatalok aránya – mondta Juraj Foltín, a Maradni akarok – ezért szavazok kezdeményezés egyik szervezője. „A kampányunk teljes mértékben független a pártoktól. Nem mondjuk meg, hogy kire szavazzanak, kire ne, csak azt akarjuk elérni, hogy a szavazóurnákhoz járuljanak az elsőválasztók, illetve akik most másodszor mehetnek szavazni, tehát a 18-25 éves korosztály” – tette hozzá.

Foltín rámutatott, fiatalok nélkül nincs perspektíva, nincs jövője az országnak. „Látjuk, hogy évente tömegével özönlenek külföldre a fiatalok, ezért az egész társadalomnak és a teljes politikai palettának fel kell tennie a kérdést, hogy mit akar ezzel kezdeni” – hangsúlyozta Foltín.

Zuzana Hozlárová, a Főiskolai Diáktanácsok elnöke elmondta, a közvélemény-kutatások szerint a fiatalok külföldre távozásának oka az elégedetlenség és a társadalmi állapotok miatti frusztráltág. „Remélem, megértik, hogy a szavazatuk is hozzájárulhat ahhoz, hogy valami változzon. Pontosan az ő szavazataikon múlhat, hogy bekerül-e a parlamentbe vagy a kormányba az a politikus, akinek leginkább hisznek” – tette hozzá.

Marek Mach, a Fiatalok Polgári társulás elnöke elmondta, Ne veszítsd el a szavazatod jelszóval választási vonatokat indítanak pénteken Prágából és Brünnből, és ingyen hazahozzák a fiatalokat a választásra. „Senki sem fogja győzködni őket a vonatokon arról, hogy kire kellene szavazniuk” – szögezte le Mach.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?