Szaporodnak a koalíció szociális csomagjai

Pozsony |

<p>Egymással ellentétes intézkedésekkel javítanák a lakosság helyzetét a kormánypártok: a Smer és az SNS elsősorban a munkaadókra terhelné a jövedelem növekedését, a Híd viszont inkább az állam bevételeit csökkentve hagyna több pénzt az emberek pénztárcájában. &bdquo;Szociális csomag&rdquo; várhatóan lesz, de a körvonalai még bizonytalanok.</p>

A Smer és az SNS után tegnap a Híd is bemutatta javaslatait, amelyekkel a dolgozók bevételeit szeretné növelni. A két másik kormánypárttal ellentétben a Híd az állam bevételeit csökkentve növelné az adófizetők nettó jövedelmét. A Híd a jövedelem adómentes részének emelését javasolja, vagyis az adóalapot csökkentené. Jelenleg évi 3803 eurós bevételig nem kell adót fizetni, a párt ezt az összeget emelné nagyobb mértékben. „A minimálbér jelenleg havi 435 euró, ebből az alkalmazott 160 euró adót fizet évente. Javaslatunk szerint az adómentes rész 4650 euróra emelkedne, ami az éves nettó fizetés 160 eurós emelkedését eredményezné” – tájékoztatott Bugár Béla Híd-elnök. Ez az intézkedés érintené az összes munkavállalót, az alkalmazottak mellett az egyéni vállalkozókat is, a nettó bér emelkedése pedig nem a munkaadókat, hanem az államot terhelné.

A Smer és az SNS eddigi javaslatai elsősorban a munkaadók kiadásait növelnék. A Smer a minimálbér gyorsabb emelését, az éjszakai műszakban, a hétvégéken és az ünnepnapokon dolgozók bérkiegészítésének növelését javasolja. „Nálunk lesz a legmagasabb a minimálbér a V4-es országok közül, ezen dolgozunk” – jelentette ki Fico. Az SNS a kötelező 13. fizetés bevezetését javasolja, igaz, ezt járulék- és adómentesen fizethetnék a munkaadók. A koalíció még egyik párt javaslatáról sem egyeztetett. „A tárgyalások még csak most lesznek, minden javaslatról lehet tárgyalni, nem biztos, hogy a smeres javaslatokat fogja támogatni a koalíciós tanács” – fejtette ki lapunknak Bugár Béla. Azt nem tudta megmondani, hogy a koalíciós tanács e heti ülésén napirendre kerülnek-e a „csomagok”.

A vállalkozók és az elemzők szerint a Smer javaslatai túlságosan megterhelnék a munkaadókat, elsősorban a minimálbér emelését tartják károsnak. „Fico is arról beszélt, hogy a gazdaság jól teljesít, nőnek az állam bevételei, ennek ellenére elsősorban a magánszektor kiadásait növelné” – magyarázta Róbert Chovanculiak, az Iness gazdaságkutató intézet elemzője. A Szlovákiai Vállalkozók Szövetsége (PAS) azt kifogásolja, hogy a javaslatokról nem volt nyilvános vita. „A minimálbér tervezett emelése egyértelműen politikai döntés, amelyről nem volt egyeztetés” – mondta lapunknak Peter Kremský, a PAS ügyvezető igazgatója.

„Szociális versenyben” a koalíció

A minimálbér emelése, az adóalap csökkentése, 13. fizetés – csak néhány javaslat az elképzelések közül, amelyekkel az emberek anyagi helyzetén javítana a koalíció. Az ellenzék, a vállalkozók és a gazdasági szakértők is a minimálbér tervezett emelését kifogásolják.

Várhatóan még idén elfogadhatja a kormány, és már jövőre életbe léphetnek azok a javaslatok, amelyekkel a kormánykoalíció a jó gazdasági eredmények hatását az emberek közé vinné. Robert Fico hétfőn ismertette javaslatait, a részleteket, a megvalósítás pontos menetét azonban még nem árulta el sem a kormányhivatal, sem a szociális ügyi minisztérium. A Híd tegnap mutatta be javaslatát az adóalap csökkentésére, emellett pedig a dolgozó nyugdíjasokat segítené a járulékcsökkentéssel. „A megbízási szerződésre dolgozó nyugdíjasok havi 200 eurós bevételig nem fizetnének járulékot – a diákokhoz hasonlóan” – ismertette a párt javaslatát Ivan Švejna alelnök. Ezzel egyben a korengedményes nyugdíjasok munkavállalása is lehetővé válna – havi 200 eurós bevételig –, ők jelenleg egyáltalán nem dolgozhatnak.

Ellenzéki politikusok a Híd javaslatát elfogadhatónak tartják. Jozef Mihál volt szociális ügyi miniszter, független parlamenti képviselő már korábban is a Híd javaslatához hasonló adócsökkenést javasolt. „A minimálbérre rakódó magas járulékköltségek sok munkaadónak jelentenek gondot – magyarázta lapunknak a volt miniszter. – A minimálbér emelésének jelentős részét az állam nyeli le, adó formájában”. Szerinte jobb megoldás lenne a jövedelem adómentes részének növelése, amely jelenleg havonta mintegy 317 euró. „Ezt akár 400 euróra is emelhetné a kormány, és ezzel elérhetné, hogy a minimálbér adómentes lenne – jelentette ki Mihál. – Ez nemcsak a minimálbérért dolgozóknak segítene, hanem minden alkalmazottnak és vállalkozónak, az adómentes rész ugyanis mindenkire vonatkozik.”

Az SaS is elsősorban a járulékterheket enyhítené, a legfontosabbnak nem a minimálbér emelését tartja. „Az alkalmazottak szociális helyzetének javítása során elsősorban a vállalkozói környezetet kellene javítani, az adó- és járulékterheket csökkenteni” – áll a párt nyilatkozatában. A Smer által javasolt, az éjszakai és a hétvégi munkáért járó bérpótlékemelést ugyanakkor elfogadhatónak tartja, akárcsak az „apasági szabadság” bevezetését.

Ezeket a javaslatokat a vállalkozók sem utasítják el, ellenben a minimálbér emelésével és a 13. fizetés kötelezővé tételével, amelyet az SNS vetett fel. „A hétvégi és az éjszakai bérpótlék emeléséről, elsősorban az emelés mértékéről tudunk tárgyalni” – mondta lapunknak Peter Kremský, a Vállalkozók Országos Szövetségének (PAS) ügyvezető igazgatója.

A kormánypártok javaslatairól várhatóan már a héten tárgyal a koalíciós tanács. (lpj, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?