Számvevőszék: nagy a baj az agrártámogatásokkal

állattenyésztés
Pozsony |

Az érintett szlovákiai intézmények nem tettek meg mindent azért, hogy a gazdáknak elkülönített 450 millió eurós közvetlen agrártámogatásokat a lehető leghatékonyabban használják fel – derül ki az Állami Számvevőszék (NKÚ) legfrissebb jelentéséből.

Az Állami Számvevőszék szerint súlyos hiányosságok vannak az agrártámogatások ellenőrzésével kapcsolatban, és sokat lehetne javítani a támogatásokat szabályozó jogi környezeten is. A közvetlen kifizetéseket az az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) garantálja, amelynek a háza táján az elmúlt időszakban sorozatosak voltak a botrányok. Az NKÚ arra is figyelmeztet, hogy az európai és a szlovákiai közvetlen kifizetések rendszeréből a 2015 és 2019 közötti időszakban támogatáshoz juthatott valamennyi kérelmező, miközben nem kellett felmutatni jogi bizonylatot a támogatott földterülettel kapcsolatban. A számvevőszék szerint az Agrárkifizető Ügynökség az ellenőrök hiánya miatt képtelen volt a gyakorlatban aktívan ellenőrizni a kérelmezők kötelezettségeit. Az Állami Számvevőszék olyan lépéseket javasol a kifizető ügynökségnek, amelyeknek köszönhetően átláthatóbbá válik a támogatások odaítélése. A támogatásokkal kapcsolatos ügyintézés digitalizálása például mindenképpen csökkentheti a hiányosságokat és a korrupció mértékét.

„Az ellenőrzésünk is bebizonyította, hogy az Agrárkifizető Ügynökség rendkívül kockázatos módon kezeli a közvetlen kifizetésekkel kapcsolatos kérelmeket. Kérdéses a nemzeti és az európai támogatások felhasználásának a hatékonysága, és komoly hiányosságok vannak a standard ellenőrzéseknél is”

– állítja Karol Mitrík, az Állami Számvevőszék elnöke.

A közvetlen kifizetések rendszere az európai vidékfejlesztési mezőgazdasági alap, az európai garanciaalap, továbbá az állami költségvetés forrásain alapul. Ha a kérelmező bizonyítani tudja, hogy teljesítette a jogi követelményeket, a támogatáshoz a benyújtott kérvény alapján juthat hozzá. A közvetlen kifizetéseket a PPA juttatja el a kérelmezőnek az alapján, hogy az igénylő mekkora mezőgazdasági földterületen gazdálkodik, milyen növényeket termeszt, vagy milyen állatok tenyésztésével foglalkozik.

A számvevőszék szerint az Agrárkifizető Ügynökség nem rendelkezik kellő számú ellenőrrel. Egy-egy ellenőrére évente átlagosan 70 ellenőrzés jut. Az egységes kifizetésekkel kapcsolatban – amelyekre évente mintegy 160 millió eurót fordítanak – az Agrárkifizető Ügynökség ellenőrei a helyszínen a 20 ezer igénylő csupán 5 százalékát képesek ellenőrizni. A számvevőszék arra is kitért, hogy a közvetlen kifizetések menete átláthatóbb lehetne az elektronizálás korszerűsítésével. Ez a folyamat azonban ma felettébb igényes, és sok esetben akár egy évnél is tovább tart.

A számvevőszék az érvényben levő jogszabályok több hiányosságára is felhívta a figyelmet. A legégetőbb probléma, hogy a támogatást igénylő nem tudja felmutatni az igazolásokat azokra a földterületekre, amelyekre a támogatást kéri. Komoly probléma az is, hogy a kérelmező miként hasznosítja a közvetlen kifizetéseket, azok ugyanis nem arra szolgálnak, hogy a kérvényező fedje az egyéb tevékenységeiből származó veszteségeket. „A közvetlen támogatásokkal a hatékony mezőgazdasági termelést kell ösztönözni” – hangsúlyozza a számvevőszék. A jogszabályok hiányossága az is, hogy nem jelölik meg pontosan azokat az objektumokat és mezőgazdasági termelésre hasznosítható területeket, amelyekre a közvetlen kifizetések igényelhetők.

„Az agrártámogatásokkal kapcsolatos helyzeten az Agrárkifizető Ügynökségnél dolgozó ellenőrök számának a növelésével vagy az ügynökség további digitalizálásával lehetne segíteni”

– reagált a számvevőszék jelentésére Anežka Hrdá, a földművelésügyi tárca szóvivője. Szerinte azt sem szabadna figyelmen kívül hagyni, hogy a számvevőszék csak 2019-ig vizsgálta a támogatásokat, miközben az elmúlt időszakban már némiképp javult a helyzet. (sb, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?