Szalay: Kritikus alapállás szükséges

Júliustól te vagy az Új Szó főszerkesztője. Mit kellene az olvasóknak tudniuk rólad?

Dunaszerdahelyen születtem, Vajkán nőttem fel. Pozsonyban végeztem jogászként, és jogászként is dolgoztam néhány évig, elsősorban az államigazgatásban. Emellett diákkoromtól foglalkozom szövegekkel. Egyetemista éveim alatt kezdtem el komolyabban belekóstolni az irodalomba – mint szerző, majd szerkesztőként is, hiszen 2013-tól egészen mostanáig én voltam az Irodalmi Szemle főszerkesztője. Eddig négy önálló könyvem jelent meg, két elbeszéléskötet és két regény, publikáltam a legkülönfélébb lapokban szerte a Kárpát-medencében.

Miért nem maradtál a jogi pályán? Az ember azt várná el, hogy valaki azért végzi el a jogi egyetemet, hogy aztán jogászként sok pénzt keressen.

Az ügyvédi pálya kézenfekvő megoldás lett volna, az viszont sosem vonzott, mert túlságosan technokrata jellegűnek tűnt. Magát a jogászközeget is mindig kissé szűkösnek éreztem, olyan értelemben, hogy más szakmákhoz hasonlóan a jogászi is túlságosan magába fordult, aminek következtében ma nagyon ritka az olyan jogász, aki szélesebb körű műveltséggel rendelkezne. Ezért kerestem más utakat, ahol a jogi végzettségemet is kamatoztatni tudom. Ez segít abban, hogy komplexebben lássam a társadalmi folyamatokat, hiszen a jog nem más, mint az emberi kapcsolatok szabályozása. De sosem kezeltem a jogtudományt úgy, mint a világ megismerésének kizárólagos útját.

Miért vállaltad el az Új Szó főszerkesztői posztját?

Van egy erős személyes kötődésem a laphoz, azon felül, hogy évek óta publikálok benne. Az Új Szó nagyon fontos része volt az olvasói szocializációmnak. Fontos szerepet játszott az is, hogy szimpatikus volt a lap világnézeti irányultsága. Végül, tudom, mekkora a szerepe az Új Szónak a szlovákiai magyar intézményrendszer, kultúra és közgondolkodás szempontjából. Ezért megtisztelő feladatnak és egyben nagy kihívásnak tartom ezt a lehetőséget.

Szerinted mi ma a szerepe az Új Szónak?

Az Új Szó ma az egyik utolsó olyan szlovákiai magyar intézmény, ahol professzionális szinten művelhető egy kulturális jellegű szakma. Azzal, hogy a szlovákiai magyar kulturális intézmények egyre inkább a peremre szorulnak, az Új Szó maradt az egyik utolsó olyan fórum, ahol komoly műhelymunka folyhat napi szinten, aminek részét képezi a politikai gondolkodás, a saját közösségünkről, kultúránkról való gondolkodás. S mindezt a saját nyelvünkön, a saját közegünkhöz szólva tehetjük, anélkül, hogy bármilyen érdeknek ki lennénk szolgáltatva, hiszen mi tisztán a piacról élünk, nem függünk semmiféle politikai vagy egyéb alapon szétosztott támogatásoktól.

Az, hogy nekünk a piacról kell megélnünk nem ellentétes az értékteremtéssel?

Nem feltétlenül, bár való igaz, hogy mondjuk az erősebb bulvárosodással valószínűleg nagyobb profitra tehetnénk szert. De azt gondolom, az a „brand”, amit ma előállítunk, piacilag is megállja a helyét, ami egyébként a szlovákiai magyar olvasót is dicséri, mert látható, hogy igényt tart egy komoly lapra. Ezért egyik legfőbb feladatomnak tartom, hogy egyre jobb minőséget adjunk az olvasó kezébe.

A jövőt illetően azonban számos kérdés felmerül. Például, hogy hogyan oldjuk meg a növekedést vagy a minőség javítását, illetve, ha a közösség igényt tart egy jó minőségű napilapra, nem kellene-e ebbe valamilyen formában beszállnia?

Tény, hogy a nyomtatott sajtó helyzete mindenütt a világon válságos, s ez alól nyilván mi sem képezünk kivételt, jóllehet nálunk lassúbb a térvesztés folyamata. A közösségünknek mindenesetre el kell gondolkodnia azon, mit szeretne: egy terjedelmileg és tartalmilag is gyengébb lapot, vagy ragaszkodik a minőséghez; utóbbi esetben azonban ebbe a minőségbe a közösségnek is be kell fektetnie. Itt aztán fel kell tennünk magunknak azt a kérdést, mennyire fontos szereplője az Új Szó a szlovákiai magyar kulturális térnek.

Nem az állam feladata lenne, hogy biztosítsa a kisebbségi közösségek identitásának megőrzését, amihez kétségtelenül hozzátartozik az anyanyelven megjelenő sajtó is?

Minden bizonnyal igen, ám jelenlegi formájában ez úgy fest, hogy az a támogatás, amit a kisebbségi kultúrára szánt hazai támogatási keretből kapunk, egyrészt esetleges, másrészt az összege nem akkora, hogy arra építeni lehetne. Más támogatási rendszerekből, például Magyarországról évek óta nem kap egy fillért sem az Új Szó. Nyilvánvalóan fel lehet tenni a kérdést, vajon rendben van-e ez így.

Bármilyen állami támogatás kapcsán azonban tájainkon felmerül annak a kockázata, hogy a mindenkori hatalom „ellenszolgáltatást” vár érte, nem gondolod?

Nagyon nagy baj van, ha az állam elvárja attól, akit támogat, hogy kiszolgálja őt, mert az államnak nem ez a feladata. Tudjuk persze, hogy a pártpolitika szívesen telepszik rá ezekre a dolgokra, nekünk azonban ezt nem szabad elfogadnunk, és még csak az elméleti lehetőségét sem megengednünk annak, hogy egy „nagyvonalú” támogatás fejében esetleg elnézőbbek legyünk egy-egy párttal.

Itt máris egy másik érzékeny témába ütköztünk. Az Új Szó kritikusai gyakran a Híd lapjának neveznek minket. Ehhez mit szólsz?

Kisebbségi közegben, mint a miénk, ez egy megkerülhetetlen kérdés. Ugyanakkor a pártszakadás óta szokás mindenkit és mindent politikailag „besorolni”. Azt gondolom, hogy akinek a szemléletét nem torzítják el valamiféle prekoncepciók, nem gondolja azt, hogy bármilyen összefonódás lenne a lap és a Híd között. Mivel természetesen nincs is ilyen. Ha valaki figyelmesen olvassa az Új Szót, láthatja, hogy mi mindkét pártnak arányosan teret adunk, s mindkét párttal szemben kellőképpen kritikusak is tudunk lenni. Ám mindnyájan tudjuk, hogy a szlovákiai magyar médiapiacon vannak pártmédiák, ami jelentősen torzítja az emberek gondolkodását, mert azt feltételezhetik, hogy mindenki valamelyik párthoz kötődik. Az, hogy valaki független legyen, valahogy nem illik bele a képbe. S tegyük hozzá, hogy a pártok is szívesen vennék, ha szervilisek lennénk velük szemben.

Milyennek kellene tehát lennie az Új Szó hozzáállásának a két párthoz?

Ezt a kérdést úgy tenném fel, hogy a szlovákiai magyar közeghez milyen hozzáállást kellene képviselnünk. Gyakran halljuk kritikaként, hogy miért vagyunk rombolóak a nemzettel és a felvidéki magyar közösséggel szemben, miért nem közvetítünk pozitívabb üzeneteket, fejtünk ki nemzetépítő tevékenységet. Ezt sokan úgy képzelik el, hogy mi majd reklámozzuk az egyes pártok által nemzetépítőnek képzelt tevékenységeket. Ezzel szemben nekem az a meggyőződésem, hogy a közösség számára alapvető fontosságú, hogy legyen egy jó minőségű kritikus sajtóterméke, mert csak így fejlődhet felnőtt, a saját hibáival is szembenéző, azokból tanulni képes közösséggé. Ez azonban azt feltételezi, hogy mi valóban mindenkivel szemben tudjunk kellőképpen kritikusak lenni, ha a demokratikus társadalom értékei forognak kockán. Ebből logikusan következik, hogy az Új Szó alapvető feladata a plurális demokrácia értékeinek következetes védelmezése.

Az említett kritikák részeként az is elhangzott, hogy te személyesen is kötődsz a Hídhoz. Hogy van ez a dolog?

Én személyesen a Hídnak mint olyannak soha nem dolgoztam, soha semmilyen fizetséget a párttól nem kaptam. Ami igaz, hogy valóban dolgoztam hidas politikus által vezetett intézményben, két alkalommal is, mégpedig a Radičová-kormány alatt Rudolf Chmel kisebbségi kormányfőhelyettes hivatalában, majd a második Fico-kormány idején A. Nagy László kisebbségi kormánybiztos alatt. Ezt akkor is és most is tisztán szakmai feladatnak tekintettem, úgy is szólítottak meg 2010-ben, mint a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának egyik jogászát. Akkor sem volt tehát közvetlenül közöm a Hídhoz, ahogy azóta sem, ezért ezeket a kritikákat én megalapozatlannak tartom.

Végül, az Új Szó új főszerkesztőjeként mi a víziód?

Elsősorban azt szeretném, hogy az Új Szó a szlovákiai magyarok lapja legyen, s minden itt élő magyar a magáénak tarthassa. Törekedni fogok arra, hogy az Új Szó olyan szemléletet tudjon közvetíteni, amely segít a hazai magyar közösség egészséges öntudatának kialakításában, mind önmaga, mind pedig a körülöttünk levő világ vonatkozásában. Nagyon fontos része ennek, hogy merjünk kényes kérdéseket is felvetni, például saját múltunkkal kapcsolatban. Ehhez hozzátartozik, hogy maga az Új Szó is merjen szembenézni önnön múltjával, azzal, hogy évtizedeken keresztül pártlapként jelent meg, amely az állampárt propagandáját szolgálta. Ugyanúgy szembe kell néznünk azzal, amit az elmúlt két és fél évtizedben képviseltünk, hiszen voltak időszakok, amikor egyik vagy másik párttal szemben elfogultan viselkedett a lap. Nagyon fontosnak tartom, hogy alapvető kérdésekben olyan álláspontot alakítsunk ki, ami a közösségünk számára előnyös lehet, s amivel nem kerülhetünk a vesztes oldalra sem morális, sem gyakorlati szempontból. Azt szeretném, ha az Új Szó egy megbízható intézményünk maradna, olyan szempontból is, hogy a szlovákiai magyar értelmiség új generációját is be tudja fogadni, és számára egy fontos gondolati műhely legyen. S végezetül, azon fogok dolgozni, hogy az Új Szó össze tudja fogni azokat a közéleti, közgondolkodásbeli és kulturális irányokat, amelyek nélkül nem működhet egy egészséges öntudattal és jövőképpel rendelkező közösség. Mert bár számarányait tekintve fogyóban van a szlovákiai magyarság, szellemiekben még gyarapodhat, s ebben az Új Szó jelentős szerepet játszhat.