<p>A túlárazott CT berendezés vásárlása mögött másnak kell állnia, nem Zuzana Zvolenskának, vagy Renáta Zmajkovičovának – véli Ján Baránek politikai elemző. </p>
Szakértő: más van a CT-ügy mögött
Pozsony |
Az elemző a SITA hírügynökségnek elmondta, ők ketten ezt nem tudták volna így „elrontani”, ott kellett állnia valaki másnak is. „Nem csak ők ketten voltak benne. Ilyen összegeknél többen szoktak lenni. Az érdekel tehát, hogy feltárjuk-e, ki volt e politikai klientelizmus szellemi atyja, és fogja-e érte viselni a felelősséget?” – mondta Baránek. Az elemzőt az is érdekelné, legalább a pénz egy részét nem lehet-e visszaszerezni. „Az az érv, hogy a különbség a fizetés módja miatt keletkezett, nem állja meg a helyét. Ki látott már olyan lízinget, amely a terméket a háromszorosára drágítja” – tette hozzá.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.