Szakadhat a Szövetség, Gyimesi miatt távozhat a pártból a Híd

Szinte biztosra vehető, hogy Gyimesi György érkezése szétveri a Szövetséget (Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

Tovább fokozódik a feszültség a Szövetségen belül amiatt, hogy a párt MKP-platformja a parlamenti választásra állított jelöltlistára szeretné venni Gyimesi Györgyöt. A Híd álláspontja szerint erre már nincs elfogadható megoldás, de ha ez ennek ellenére így történne, a platform nagy valószínűséggel távozik a pártból.

Az Új Szó-stúdió szerdai adásában Berényi József, a Szövetség Magyar Konzervatív Platformjának, vagyis az MKP-nak az elnöke arról beszélt, hajlandó kompromisszumot kötni a Híddal annak érdekében, hogy a párt jelöltlistájára tudják venni Gyimesi Györgyöt. Az MKP ugyanis a parlamenti választáson való közös indulásról egyeztet a képviselővel, míg a Híd elhatárolódott tőle.

Híd: továbbra is nem!

Sólymos László, a Szövetség Országos Tanácsának (OT) elnöke, aki a Híd-platformban politizál, lapunak adott nyilatkozatában továbbra is kizárja, hogy kompromisszumot kössenek Gyimesinek listára vételéről. „Ez a vonat már elment” – jelenti ki. Szerinte a képviselő Igor Matovič szövetségese, hozzá hasonlóan megosztó és populista politikus. „Mindketten szembemennek a demokratikus politikai kultúra alapszabályaival, mi pedig ezekre alapoztuk a működésünket. A Szövetség tevékenységét is olyan értékek mentén képzeljük el, mint a nyitottság, a hitelesség, a szavahihetőség, a kiszámíthatóság” – fogalmaz Sólymos, és hozzáteszi, szerinte Gyimesitől ezek az értékek távol állnak. Majd a Szövetség OT-elnöke hosszasan sorolja a képviselő tevékenységéből mindazt, amit elfogadhatatlannak tart. Szerinte Gyimesi alaptalanul vádaskodik, nem tartja tiszteletben egyes kisebbségek jogait, de felidézi azt is, amikor a képviselő „hidas kultúrmaffiának” nevezte a szlovákiai magyar művészeti elitet. Ezt a Híd élesen elutasítja. „Ugyanezt mondjuk most is, amikor nemzetárulózik” – teszi hozzá Solymos, arra utalva, hogy Gyimesi a Híd-platform elnökéről egy alkalommal ilyen szellemben nyilatkozott.

Sólymos úgy véli, azzal, hogy az MKP a képviselőt a Szövetség jelöltlistájára szeretné tenni, szétveri a pártot. Úgy látja, a Szövetség belső szabályai szerint a képviselőről először a párton belüli platformok között kellett volna tárgyalni. „Ez nem így történt. Mi a sajtóból tudtuk meg, hogy a MKP tárgyal Gyimesi Györggyel” – állítja Sólymos, és rámutat, az MKP annak ellenére egyeztetett a képviselővel, hogy a politikus személyét a Híd egy határozatban utasította el, illetve a párt egyik vezető testületében, az országos grémiumban sem született konszenzus a személyével kapcsolatban. „Berényi József megint fordítva ül a lovon. Akkor szeretne egyezkedni a szövetségeseivel, amikor a fejük fölött már megkötött egy számunkra elfogadhatatlan egyezséget” – jelenti ki azzal, hogy ez a Szövetség szétesésével fenyeget. Arra a kérdésünkre, ha Gyimesi mégis megjelenik a párt listáján, a Híd kilép-e a Szövetségből, Sólymos úgy válaszolt, ennek nagy a valószínűsége. „De természetesen ezt a döntést is közösen hozzuk meg” – tette hozzá a Híd-platformról szólva. Az OT-elnöknél az iránt is érdeklődtünk, a Szövetségből való távozásuk esetén például a Peter Pellegrini vezette Hlas listájára lépnének-e, de erre Sólymos nem válaszolt.

A pártszabályok

Berényi az Új Szó-stúdióban hosszasan beszélt arról, hogy a Szövetségen belül szerinte a Híd intoleránsan viselkedik az MKP-val szemben. Vitapartnerének, Bugár Bélának, a Híd egykori elnökének azt a példát hozta fel, hogy az MKP elfogadta volna azt is, ha a Szövetség listáján indult volna a Simon Zsolt vezette Magyar Fórum. „Ez mutatja a nyitottságunkat. Tőlünk a Simon pont olyan messze van, mint tőletek Gyi- mesi. Mégsem mondtuk, hogy ne jöjjenek” – mondta Berényi Bugárnak. A Híd korábbi vezetője azonban rámutatott, míg a Magyar Fórummal való egyeztetésekről pártszintű döntés volt, addig Gyimesi Györggyel az MKP önállóan kezdett tárgyalásokba. Egyébként a Magyar Fórum végül nem állapodott meg a Szövetséggel.

A képviselő listára vétele körül kialakult feszültség kapcsán a párt alelnökétől, az Összefogás-platformban politizáló Mózes Szabolcstól azt kérdeztük, mi az ő álláspontjuk az ügyben. „A listaállítás kapcsán az Összefogás-platform két fontos alapelvet fogalmazott meg. Az egyik, hogy elfogadja a másik két platform jelöltjeit, a másik pedig, hogy a listaállításnál – mint minden más esetben – a párt szabályzatával összhangban kell eljárni, tehát a grémium az egyedüli javaslattevő szerv, a listáról pedig ez alapján az Országos Tanács dönt” – nyilatkozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?