Sulík Magyarországon egyezkedett Kotlebával

Pozsony |

<p>Az SaS vezetője, Richard Sulík &nbsp;még 2010-ben tárgyalt a neonáci Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) vezetőjével, Marián Kotlebával. Az egyeztetést Magyarországon tartották meg.</p>

Sulík a DennikN napilapnak elmondta, hogy 2010-ben, a parlamenti választások előtt azért beszélt Kotlevábal, mert az Ján Slota vezette SNS-ről akart információkat szerezni. Pontosabban arra volt kíváncsi, hogy Kotlebáék pártja mennyire tud ártani az SNS-nek. Az elmondása szerint a találkozót, ő, tehát Sulík kezdeményezte és Magyarországon tartották meg.

"Meg akartam érteni, hogy van-e nekik (Kotlebáéknak, szerk. megj.) valami stratégiájuk, mert abban reménykedtem, hogy Slota SNS-ét az öt százalék alá nyomják. Ez jelentősen megkönnyítette egy jobboldali koalíció létrejöttét "- mondta a találkozóról Sulík a DennikN-nek.

A parlamenten kívüli Skok párt vezetője, Juraj Miškov ugyanakkor azzal vádolja Sulíkot a Facebookon, hogy 2010 óta rendszeresen egyeztet a neonáci párt vezetőjével. Miškov egyébként korábban szintén az SaS-ben politizált. A DennikN-nek elmondta, hogy 2010-ben egy alkalommal ő vitte Sulíkot a találkájára Kotlebával. Miškov egy breznóbányai benzinkútig vitte a liberálisok elnökét, ahonnan Sulík másokkal folytatta az útját.

Martin Chren, korábbi SaS tag szerint a neonácikkal folytatott egyeztetések voltak az oka annak , hogy a liberális párt elkezdett több részre szakadni. Chren szerint a szélsőségesekkel való egyeztetésről csak egy szűk kör tudott, de nagy ellentéteket okozott a párton belül. Az egykori SaS tag a lapnak azt mondta, a találkozót Jaroslav Kuracina, egy besztercebányai pisztolygyáros szervezte, aki akkor még a liberálisok tagja volt, később azonban átigazolt a neonáci Kotlebáékhoz. Kuracina egyébként tagadja, hogy találkozót szerezett volna. A szélsőségesekkel megtartott rendszeres találkozókat a Sulík is tagadja.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?