Sulík kész a kompromisszumra

Pozsony |

<p>Richard Sulík szerint a jobbközép pártok születendő négyeskoalíciója foglalkozni fog a marihuána-fogyasztás büntethetetlenségének kérdésével is, amely a Szabadság és Szolidaritás Pártjának (SaS) választási programjában szerepel.</p>

„Meggyőződésem, hogy kompromisszumot kötünk” - jelentette ki Sulík a a Markíza Testre szabva c. műsorában. Szerinte tudatosítani kell, hogy több mint 300 ezer választó adta rájuk a voksát, köztük sokan épp emiatt. „Másrészt mi mindig mondtuk, hogy a programunk mind a 130, 120 pontját nem tudjuk teljesíteni, azaz szükséges a kompromisszum”.

Ján Figeľ, a KDH elnöke a témával kapcsolatban kijelentette: nem fog egyezkedni a tévé kamerái előtt. „Hangsúlyozom, hogy ezek komoly dolgok, s ezért komolyan kell róluk tárgyalni“ – mondta. Szerinte szeretnének olyan arculatot kialakítani Szlovákiáról, amelyik nemcsak valamilyen politikáról szól, henem értékekről“. Ezidéig érvénys, hogy folynak az egyeztetések, ezek komolyak és korrektek, s arra törekszenek, hogy egyezségre jusssanak. „A program kiút, kiút a társadalomnak“ – folytatta diplomatikus hangnemben Figeľ.

Ami a vatikáni szerződés aláírását, illetve kormányprogramba kerülését illeti, amellyel a KDH rukkolt elő, Figeľ szerint nem újdonság, már húsz éve téma.

Sulík megjegyezte: az SaS programjában szerepel a lelkiismereti szabadság érvényesítésének témája. Ez fokozza az egyéni szabadságot. „A lelkiismereti szabadság érvényesítésével nemhogy nincs problémánk, kimondottan egyetértünk vele“ – jelentette ki Sulík.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?