Mosolyogva, jó hangulatban vált el tegnap Martin Poliačik és Richard Sulík. Poliačik elismerte, azért távozik az SaS-ből, mert gyakran nem ért egyet a pártelnök véleményével, Sulík pedig elmondta, sajnálja az SaS alapító tagjának távozását, ám a döntését megérti.Pozsony.
Sulík jókedvűen búcsúzott Poliačiktól
Mosolyogva, jó hangulatban vált el tegnap Martin Poliačik és Richard Sulík. Poliačik elismerte, azért távozik az SaS-ből, mert gyakran nem ért egyet a pártelnök véleményével, Sulík pedig elmondta, sajnálja az SaS alapító tagjának távozását, ám a döntését megérti.
Pozsony. Poliačik tegnap jelezte, hogy az SaS az elmúlt hónapokban olyan irányba mozdult el, amellyel már nem tud azonosulni. „Európa-szerte érezni a nyomást a liberális demokrácia meggyengítésére, én viszont azt a demokráciát képviselem, amely még minden erejével azon van, hogy ellenálljon ennek a nyomásnak” – mondta Poliačik. Mint mondta, nem akar távozni a politikából, jelenleg az alakuló Progresszív Szlovákia mozgalommal folytat tárgyalásokat az esetleges együttműködésről.
Sulík megköszönte Poliačiknak az eddigi együttműködést, ám elismerte, hogy az elmúlt időszakban már nagyon sok volt köztük a nézeteltérés. „Emberileg sajnálom a távozását, az értékrendek szempontjából viszont megértem” – fűzte hozzá Sulík, aki nem tartja kizártnak, hogy Poliačik példáját követően még többen távoznának az SaS-ből. (dp, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.